Agrárminisztérium: szerdától lehet pályázni a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére

Az Agrárminisztérium (AM) elkötelezett a legkisebb mezőgazdasági termelők és vállalkozások megerősítése és a kisgazdaságok életképességének megőrzése mellett, ezért hirdeti meg a kisüzemek fejlesztésére kiírt pályázatot - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.A minisztérium keddi közleménye szerint a miniszter arra emlékeztetett, hogy a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretén belül meghirdetett pályázati legfontosabb célja olyan kisléptékű fejlesztések támogatása, amelyek megvalósulásával növekszik a legkisebb gazdaságok jövedelemtermő képessége.


A felhívás lehetőséget biztosít állattartáshoz, kertészethez és mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó épületek, létesítmények építésére és fejlesztésére, vagy éppen az e tevékenységekhez kapcsolódó fontosabb gépek, eszközök beszerzésére, ezzel pedig akár a főállású árutermelő gazdaság létrehozása is célul tűzhető ki - emlékeztetett Nagy István.

A tárcavezető hangsúlyozta, az elnyerhető vissza nem térítendő forrás maximum 10 millió forint lehet, a támogatás intenzitása pedig kiemelkedően magas, 85 százalék.

A forrás 25 százaléka önerő igazolása nélkül igényelhető, majd az ezzel történő elszámolást követően újabb 25 százalék előleg igénylésére lesz lehetőség. A felhívás keretében az nyújthat be támogatási kérelmet, akinek már van termelési tevékenysége, de még nem éri el a 10 ezer euró Standard Termelési Érték (STÉ) nagyságú üzemméretet.

A felhívás és minden kapcsolódó tájékoztató és dokumentum a kap.gov.hu weboldalon érhető el - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com