Aláírták a megújult reklámetikai kódexet

Aláírták a megújult magyar reklámetikai kódexet kedden Budapesten, amelyben kiemelt hangsúlyt kap a gyermekvédelem, illetve új területként a kozmetikai reklámokra vonatkozó alapelvek és a digitális úton gyűjtött adatokra épülő, viselkedés-alapú reklámokkal kapcsolatos szabályozás is bekerült a dokumentumba.

mrsz

Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) és a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) koordinálásával, összesen 22 szervezet írta alá a kódexet.
Urbán Zsolt, a MRSZ elnöke az aláíráskor hangsúlyozta: a kódex az önszabályozás alapja, nemcsak kötelezettségvállalás, hanem iránymutatás.
Hozzátette: minden jelen lévő szervezet a fogyasztók bizalmáért küzd, a reklámetikai kódexnek is követnie kell azokat a változásokat, amelyeket a digitális fejlődés és a különböző új termékek megjelenése generál.
Megyer Örs, az ÖRT elnöke kiemelte: az önszabályozás komplett rendszer, a legfontosabb, hogy egyetértés legyen a piaci szereplők között ebben.

Az önszabályozás elemeivel kapcsolatban az ÖRT elnöke kitért az előzetes minősítésekre, amelynek során az ügynökségek elküldik az előzetes reklámokat véleményezésre a testülethez. Hozzátette: évente 800-900 előzetes reklám érkezik, amelyeket hetente elbírálnak, hogy megfelelnek-e az etikai elveknek. A testület döntéseinek majdnem 100 százalékát elfogadják az érintettek – jegyezte meg. A megújult reklámetikai kódex június 30-val lép hatályba.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com