Álőstermelőket szűrt ki a Nébih

Adminisztratív, piaci és termőhelyi ellenőrzéseket is tartottak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai a nyári őstermelői célellenőrzés során. Budapesten és hat vidéki településen 32 őstermelőt ellenőriztek, 10 eljárás indult. A szakemberek nem saját termesztésből származó, valamint a nyilvántartásba nem bejelentett terméket forgalmazó őstermelőkkel szemben is intézkedtek - jelentette be kedden a hivatal.A Nébih szakemberei Budapesten kívül Győrben, Mezőcsáton, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett és Szigetszentmiklóson tartottak adminisztratív, piaci, valamint termőhelyi ellenőrzéseket, esetenként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársaival közösen.
    

A felügyelők azt is vizsgálták, hogy az értékesített termék szerepel-e az őstermelői nyilvántartásban, a piacon arra jogosult áll-e a pult mögött és kiírták-e a kötelező alapinformációkat.

A szakemberek ellenőrizték még, hogy saját gazdaságban előállított terméket értékesít-e az őstermelő, továbbá, hogy az árusítandó termék mennyisége arányban áll-e a nyilvántartás alapján megtermelhetővel, vagy az állatállomány nagysággal. Több ellenőrzést a termelés helyén is folytatni kellett. Ilyenkor a felügyelők a termőterületet, annak állapotát, használati jogcímét, a megtermelt terményt és az esetleges készleteket egyaránt megvizsgálták.
    

A Nébih szakemberei megállapították: az őstermelők egy része nem saját termesztésből származó, vagy az őstermelői nyilvántartásba be nem jelentett terméket forgalmazott. Ezzel megtévesztették a vásárlókat, egyúttal a jogkövető őstermelőket is hátrányos helyzetbe hozták. Az érintett termelőket a hatóság eltiltotta az őstermelői tevékenységtől, valamint velük szemben összesen mintegy egy millió forint bírságot szabott ki.
    

A leggyakoribb jogsértés továbbra is az őstermelői nyilvántartásban nem rögzített, felvásárolt termékek értékesítése. Növekszik ugyanakkor azon álőstermelők száma is, akik bár bejelentik a terméket - ezzel legalizálva az árusítást - a nyilvántartásban szereplő terület ellenőrzésekor azonban kiderül, hogy ott nem lelhető fel az ültetvény vagy az állomány.
   

A nyári szezonális ellenőrzés-sorozat augusztus 15-ig tart szerte az országban. A kormány- és járási hivatalok, valamint a Nébih szakemberei a fesztiválokat, a Balaton-környéki vendéglátóhelyeket, a nyári táborokat, a street foodokat és a strandbüféket is ellenőrzik. A grillsajtok, a növényvédőszerek, a macskák számára engedélyezett külső élősködők elleni készítmények, a szezonális gyümölcsök és zöldségek (például görögdinnye), valamint az élőállat-szállítmányok is a hatóságok figyelmének középpontjában lesznek - közölte a Nébih.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com