AM: a Kis-Balaton Építő Tábor a természet szeretetére nevel

A környezeti nevelés szempontjából az állami erőfeszítés fontos, de önmagában kevés, szükség van a helyi szakemberek támogatására, a civilek és a szakma együttműködésére - mondta Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Kis-Balaton Építő Tábor betekintőjén az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.A tábort egyedülálló kezdeményezésként öt szervezet, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány és a Holnapocska Tábor összefogásával rendezték meg idén ötödik alkalommal a Kis-Balatonnál - írták.
    

A nemzeti parkok környezeti nevelési programjain közel négyszázezer gyerek vesz részt évente országszerte. Hozzátette, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park tevékenysége kiemelkedő ezen a területen, hiszen számos látogató központot üzemeltet. A mostani tábor a környezeti nevelési programok sorába illeszkedik, szögezte le az államtitkár.
    

A táborban 25 középiskolás diák vesz részt az ország minden tájáról. A táborozók a délelőttöket munkával töltik a nemzeti park területén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Nyugat-dunántúli Vízügyi igazgatóság munkatársainak vezetésével: kertészkednek, kerítéseket, kapukat csiszolnak és festenek, hasznos tevékenységet végeznek, valódi értékeket teremtenek. A tábor a természet szeretetére nevel, mutatott rá Rácz András, a fő cél, hogy a gyerekek ösztönös természet iránti szeretete tudatossá váljon.
    

A természet védelme ma már messze túlmutat a fajok és az élőhelyek védelmén, megőrzésén. Az emberek meg akarják ismerni a természetet, azaz egyre nagyobb az igény az aktív kikapcsolódásra. A nemzeti parkok ökoturisztikai kínálatában számos ilyen lehetőség lelhető fel, hívta fel a figyelmet az államtitkár - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com