AM: befejeződtek az őszi betakarítási és vetési munkák Magyarországon

Az őszi betakarítási és vetési munkák lényegében befejeződtek Magyarországon - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel szerdán.A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint az őszi eredményeket jelentős mértékben befolyásolta az augusztus-szeptemberi időszakban jelentkező aszály, amely elsősorban a kukorica terméskiesését okozta, a többi, nagy területen termesztett őszi betakarítású növényfajnál - napraforgó, szója - a károk mérsékeltebbek.  
    

Feldman Zsolt a közlemény szerint elmondta: az 1 millió hektáron vetett kukoricából 6 millió tonnát takarítottak be. A hektáronkénti 6 tonnás hozam az elmúlt öt év átlagánál 26 százalékkal kevesebb, a betakarított mennyiség 65-70 százaléka az elmúlt évek termésének, de a  belföldi igények kielégítésére elegendő. A napraforgó 2,6 tonnás hektáronkénti hozama 5-10 százalékkal gyengébb a tavalyi értékhez és az elmúlt öt év átlagához viszonyítva, így a 655 ezer hektáros területről összesen 1,7 millió tonna napraforgó került a raktárakba, ami lényegében megegyezik az elmúlt évek mennyiségével. A szója 63 ezer hektáros területéről hektáronként 2,6 tonnás hozammal 164 ezer tonna termést takarítottak be, ami megegyezik a tavalyi év eredményével, az elmúlt öt év átlagánál pedig 6 százalékkal alacsonyabb.
   

Az államtitkár összegzése szerint az őszi vetési munkák is befejeződtek Magyarországon. Őszi búzából 960 ezer hektár a várható vetésterület, ami körülbelül 10 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti értéknél, az elmúlt öt év átlagával pedig megegyező nagyságú. Őszi árpát idén 261 ezer hektáron vetettek, amely a tavalyi értéknél közel 10 százalékkal, az elmúlt öt év átlagánál pedig 18 százalékkal magasabb. A nehézségek ellenére az idei betakarítási és vetési munkák sikeresek, az ország ellátása biztosított a 2022. évi termés megérkezéséig - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com