ÁSZ-elnök: erősíteni kell a családok pénzügyi biztonságát

Erősíteni kell a lakosság megtakarítási hajlandóságát és képességét - hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az ÁSZ és az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület közös konferenciáján, Budapesten a számvevőszék csütörtöki tájékoztatása szerint.A közlemény szerint Domokos László előadásában hangsúlyozta, óriási kockázat a személyi kölcsönök állományának drasztikus növekedése, ami adósságcsapdába sodorja a lakosságot, főként a hitelt felvevő legszegényebbeket. Meg kell tanítani az embereket arra, hogyan tegyék félre az első ezer forintot, hiszen a biztonság az egyik legnagyobb érték - olvasható a közleményben.

   
Az eseményen az Állami Számvevőszék megállapodást írt alá Budapest Főváros Kormányhivatalával, az együttműködés célja a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése, a családok pénzügyi biztonságának erősítése. Az ÁSZ elnöke korábban Miskolcon, Debrecenben, Salgótarjánban és Kecskeméten írt alá megállapodást a megyei kormánymegbízottal, a következő hónapokban pedig további megyei kormányhivatalokkal indít együttműködést a számvevőszék - olvasható a közleményben.
    

Az ÁSZ emlékeztet arra, hogy az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület és a Szegedi Tudományegyetem a számvevőszékkel közösen 2011 óta végzi a középiskolások pénzügyi kultúrájának felmérését, a kutatás néhány éve kiterjed a felnőtt korosztály pénzügyi ismereteire, 2019-ben az általános iskolások pénzügyi ismereteit is megnézték. A kutatások eredményeit az Econventio Egyesület és partnerei minden évben konferencián értékelik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com