Átadták az AGC új üzemcsarnokát Tatabányán

Az autóüvegeket gyártó japán tulajdonú AGC Glass Hungary új üzemcsarnokot avatott csütörtökön a tatabányai ipari parkban lévő üzemében; a 3,5 milliárd forintos beruházás év végéig 140 új munkahelyet teremt.

agcgMagyarországon 712 autóipari vállalkozás van, melyek 115 ezer embernél többet foglalkoztatnak és évente 18 milliárd eurós termelési értéket állítanak elő, mely a teljes feldolgozóipari teljesítmény 20 százalékát jelenti. A gyártmányok 93 százaléka exportra kerül, a magyarországi teljes export 18 százalékát az autóipar teszi ki - ismertette az átadáson Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár.

Hozzátette: a japán vállalatok eddig 3,5 milliárd eurót ruháztak be Magyarországon és 25 ezernél több embert foglalkoztatnak, így "nagymértékben járultak hozzá, hogy Magyarország jobban teljesít" - fogalmazott.

Az államtitkár elmondta: a szakképzés megerősítése érdekében a következő hét évben 50 milliárd forintot fordítanak tanműhelyek építésére, az összegből országszerte hétezer tanműhely épülhet.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a következő uniós ciklusban megduplázzák a kutatás-fejlesztésre szánt forrásokat, az összeg nagysága eléri majd a 700 milliárd forintot.

Papp Zoltán, az AGC Hungary Kft. gyárigazgatója elmondta, hogy az üzembővítéshez az AGC Glass Hungary 932 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott európai uniós és magyar forrásból.

Schmidt Csaba polgármester (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: ez a beruházás is elősegíti a megye politikai, gazdasági és felsőoktatási vezetői által aláírt közös szándéknyilatkozatba foglalt törekvést, amelyben kezdeményezik Tatabánya és Esztergom térségének kiemelt járműipari központtá nyilvánítását.

Az új, 8300 négyzetméteres gyártócsarnok felépítése mellett kapacitásfejlesztést is végeztek, így a korábbi 12 másodperc helyett 8 másodpercenként készül el egy hátsó szélvédő.

A fejlesztésbe bevont gyártósoron 2,3 millió hátsóüveg készülhet. Az új csarnokban olyan üvegeket készítenek, amelyeket szerelvényekkel is ellátnak. A készre szerelt termékeket a végfelhasználó autógyárak további munkafázis nélkül építhetik be a járművekbe.

A japán központú AGC 2004 nyarán alapította meg magyarországi üzemét, a beruházás 2005-ben elnyerte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium "Legnagyobb Volumenű Zöldmezős Beruházás" díját.

Az AGC Glass Hungary Kft. 20 európai márka 80 modelljéhez szállít oldal- és hátsóüveget, valamint napfénytetőt. A cégcsoportnak Európában tíz autóüveget előállító gyára van, ötezer alkalmazottal.

2010-ben az AGC tendert nyert a Mercedes oldalsó és hátsó ablaküvegeinek szállítására. Egészen 2021-ig az AGC szállítja az üvegeket az addig készülő 26 féle Mercedes modellhez. Ez több millió üveget jelent a következő évtizedben, amelynek jelentős részét Tatabányán gyártják.

A cég 2014 végéig 730 embernek ad munkát, 2012-ben 22 milliárd forintos árbevételt értek el, 2013-ban 14,7 millió autóüveget gyártottak. A tatabányai üzem a létszámot tekintve a harmadik legnagyobb és vállalatcsoport egyetlen zöldmezős beruházása.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com