Az euró önmagát pusztítja el

Sokan tudjuk már, hogy a Bibliából ismert történet szerint az eljövendő világkormány majd új gazdasági rendszert fog bevezetni. Ebben a rendszerben senki sem fog tudni eladni, meg venni sem. Ha csak a fenevad bélyegét fel nem veszi.


A rendszer globális bevezetése egyszerű akkor, ha az egész világ egyetlen valutát vezet majd be. A rendszernek teljesen mindegy, hogy a mostani valutáról, vagy az elkövetkezendő új formációról van szó. Céljuk, hogy a pénzvilágot abszolút mértékben centralizálják, és így az emberek megélhetésének tömegei ettől függjenek.

globkö2

A jelenlegi helyzet szerint egyre több uniós állam helyzete vált kritikussá, és rendkívül instabillá vált az euró pénznem. Az európai fizetőeszköz létrehozója szerint is a pénzbukásra van ítélve.

Oscar Lafontaine a mostani német pénzügyminiszter az euró bevezetésének egyik szakembere szerint jobb lenne beszüntetni az eurót. Ezt az érvet azzal indokolta, hogy így a Dél-Európai uniós államok esélyt kapnának a talpra álláshoz.

Amennyiben ez nem fog megtörténni, akkor az egész fiskális útvonal egy szakadék felé robog!

lafontköz1

„A gazdasági helyzet hónapról hónapra romlik, a munkanélküliség pedig olyan szinteket ért el, hogy a demokrata szerkezetek is kétségessé váltak. A németek még nem jöttek rá, hogy Dél-Európa, Franciaországot is beleértve, előbb vagy utóbb, a jelenlegi és egyre mélyülő nyomor

miatt, kénytelen lesz ellentámadásba lendülni a német hegemónia ellen”- közölte a politikus szavait a Telegraph.

„A megszorításoknak befellegzett”

Lafontaine egy bal oldali párt Weboldalán azt közölte, hogy Angela Merkel, kancellárasszony fel fog ébredni álmából, majd, amikor a bajban lévő európai tagállamok egységesen követelni fogják a válságkezelést Németország rovására.

Angela Merkel

Lafontaine jóslatai egyre inkább beigazolódni látszanak. Pier Moscovici francia pénzügyminiszter már most bejelentette a megszorítások végét, és így a Francia válság győzelmét is egyben. Ezzel tovább rontva Franciaország, és Németország kapcsolatát.

„A megszorításoknak vége. Ez egy döntő fordulat az EU projekt történetében az euró óta,” nyilatkozta Moscovici a francia televíziónak. „Látjuk a megszorítás dogma végét. Ez egy győzelem a francia megközelítés számára.”

arba300Ennek ellenére még mindig Lafontaine tovább támogatja a számára immáron fenntarthatatlan monetáris uniót. Lafontaine abban reménykedett, hogy az euró létrehozása ésszerű magatartásra bírja majd a pénzügyi elitet, és ez nem így történt. Az elit a politikát arra kényszerítette, hogy belső leértékelést produkáljon Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban, Írországban. Ezekben az uniós országokban jelenleg a legrosszabb a gazdasági helyzet. Az európai fizetőeszköz az euró, már több hónapja hanyatlik. Az európai tagállamok pedig magas munkanélküliséget produkáltak, és a kormánykiadások összege igen magas! Így a szakértők az euró pénznem jövőjében abszolút nem bíznak.

Az euró alapjaiban romba dől, és ez a pénzügyi elitet ne érdekelte, pedig tudták, hogy a tervet be fogják végezni. A tények ugyanis arról szólnak, hogy az euró szűk pénzforrások közepette született.

Majd az euró bukását előre megtervezetten az is befolyásolja, hogy a költségvetések nagyon szűkösek. Az állampolgárokat célzó megszorítások naggyá váltak. Így az adósságterhek még nagyobbá lettek. Főként a Dél Európai országokban. Görögországban, Olaszországban, és Spanyolországban.

A kevés kereskedelem is sokat vet a hanyatlásba, hiszen a kisebb európai államok csak egymással kereskednek, Németországot kivéve. A poszt kommunista államokról nem is beszélve, hiszen a nyugati államok sem rendelkeznek olyan összegekkel polgárai számára, amellyel a bölcsőtől a sírig el tudná tartani a polgárokat. Főleg, ha kibújnak a munka alól. A volt szocialista országokat ez a tény pedig sokkal érzékenyebben érint, mert ezekben az országokban európai szintű megélhetést kell biztosítani maguknak. Értsd a rezsi díjakat, és az élelmiszer árakat, viszont az állam ehhez nem fizet kielégítő munkabért sem, és nyugdíjat sem!

 

eukö7

Ez a helyzet Európa szerte majd nagy valószínűséggel milliókat fog feldühíteni, amikor majd abszolút rájönnek, hogy a végtelennek tűnő euró pénzecske koránt sem az, aminek eddig tűnt.

(idők jelei)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com