Az MNB 25 bázisponttal 4 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal az újabb történelmi mélypontot jelentő 4,00 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.

Egymást követő tizenkettedik alkalommal döntött 25 bázispontos kamatcsökkentésről a jegybank monetáris tanácsa. A mostani döntéssel fenntartott kamatcsökkentési ciklust tavaly augusztusban, 7,00 százalékos kamatszint mellett kezdte el a testület. A kamatmeghatározó ülés után kiadott közleményében a monetáris tanács hangsúlyozta, hogy a következő hónapokban az eddig végrehajtott jelentős kamatcsökkentések és a változékony pénzügyi piaci környezet a kamatcsökkentések ütemének vagy mértékének megváltoztatását indokolhatják.

MNBMatolcsy György, a jegybank elnöke sajtótájékoztatóján bejelentette: a tanács a kamatcsökkentési ciklus folytatásáról is döntött, de várható, hogy kisebb lépésekben, esetleg 10 bázispontonként mérséklik 3-3,5 százalékos szintig a jegybanki alapkamatot. A mostani kamatcsökkentő döntését azzal indokolta a tanács, hogy az elmúlt hónapban a gyenge kereslet dezinflációs hatása erőteljesen érvényesült, ezért a vállalatok termelési költségeik emelkedését csak korlátozottan tudják árazásukban érvényesíteni. A testület a gyenge keresleti környezet tartós fennmaradására számít, ami biztosítja, hogy az inflációs nyomás az elkövetkező időszakban alacsony maradjon. Az inflációs nyomás középtávon is mérsékelt maradhat, így a 3 százalékos inflációs cél elérését lazább monetáris politika is biztosítja.

A globális pénzügyi környezet ugyanakkor az elmúlt időszakban változékonyan alakult - figyelmeztet a közlemény, hangsúlyozva, hogy a monetáris politika mozgásterét az ország kockázati megítélésének tartós és érdemi elmozdulása befolyásolhatja. A monetáris tanács értékelése szerint a kockázatvállalási hajlandóság jelentős ingadozása jellemezte az elmúlt hónap során a globális pénzügyi piacokat. A hazai kockázati mutatók azonban az elbizonytalanodó nemzetközi pénzügyi környezetben is mérséklődtek, és jelentős hazai eszközeladásokra nem került sor. A globális pénzpiaci hangulat változékonyabbá válása és a világgazdasági növekedési kilátások bizonytalansága továbbra is kockázatot jelent, ami az óvatos monetáris politika fenntartását indokolja.

A monetáris tanács helyzetértékelése szerint idén a magyar gazdaság kikerülhet a recesszióból. A növekedést meghatározó alapfolyamatokban egyelőre nem történt érdemi elmozdulás: a globális konjunkturális kilátások gyengék, miközben a belföldi kereslet bővülését az óvatossági megfontolások korlátozzák. A növekedés tartós élénkülése az év végétől, az exportpiacok keresletének javulásával párhuzamosan várható - olvasható a monetáris tanács kamatdöntő ülése után kiadott indoklásban. A mostani ülés rövidített jegyzőkönyvét augusztus 14-én 14.00 órakor adja ki az MNB.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com