Az MSZOSZ csökkentené az alacsony jövedelműek szja-terhét

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége szerint alaposan le kellene csökkenteni az alacsony, valamint az átlag alatti jövedelemmel rendelkezőket sújtó személyi jövedelemadó terheket, amelyeket a magasabb jövedelműekre kellene áthárítani – közölte mindezt a szakszervezet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet legfrissebb jelentése alapján.

Az MSZOSZ az MTI kérésére elmondta, hogy a fejlesztési szervezet jelentéséből tisztán kiolvasható a szakszervezet néhány korábbi véleménye. Ilyen például az is, hogy a költségvetési konszolidáció terheit nem egyenlő arányban, hanem méltányosan, a bérekhez igazítva kellene elosztani a társadalomban és semmiképpen sem teljes egészében a munkavállalókra hárítani azt, különösen nem azokra, akik az átlagosnál alacsonyabb keresettel rendelkeznek.

A szakszervezet határozottan kijelentette, hogy teljes egészében támogatják és egyben szorgalmazzák is a korábbi többkulcsos, progresszív adórendszer és az adójóváírás visszaállítását. Kiemelkedően fontosnak tartják továbbá, hogy a jövőben megfelelő intézkedések születhessenek a foglalkoztatás bővítésére, mindemellett pedig olyan munkahelyekre van szükség, ahol az emberekhez méltó bánásmódban részesítik a dolgozókat, akik munkájukért cserébe tisztességes jövedelmet is kapnak.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet jelentése alapján az MSZOSZ teljességgel elképzelhetetlennek tartja, hogy a nyugdíjak is megadóztatásra kerüljenek, hiszen azok nagy többsége az általános megélhetést is alig tudja biztosítani, mindemellett egyetértenek azzal, hogy lényegesen nagyobb hangsúlyt kell fektetni a képzések biztosítására és előtérbe kell helyezni az önkéntes nyugdíjpénztárakat is.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet jelentésében egyébiránt határozottan kiemelésre került, hogy Magyarország gazdaságának stabilitáshoz gyors és határozott intézkedések szükségesek, az ország egyik legnagyobb problémája pedig az alacsony foglalkoztatásban keresendő.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com