Balatoni vendéglátókat ellenőrzött a Nébih

A szezon elején, július második hetében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei mintegy 245 kilogramm terméket vontak ki a forgalomból és 4 esetben indítottak eljárást a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés folyamán Balaton környéki vendéglátóhelyeken - jelentette be a hatóság az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.A szezon elejére időzített vizsgálatok középpontjában a vendéglátóhelyek higiéniai állapota, az alapanyagok nyomonkövethetősége és megfelelősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése állt.
    

Több esetben idén is a korábbi években tapasztalt hiányosságokkal találkoztak az ellenőrök. Visszatérő hiba volt a rovarháló és a higiénikus kézmosási feltételek hiánya. Több esetben probléma volt a dolgozók érvényes egészségügyi alkalmassági igazolásával, amely nélkül - a kiemelt járványügyi kockázat miatt - nem végezhető vendéglátó tevékenység - sorolta a Nébih.
    

Több vendéglátó nem végezte szabályosan az élelmiszerek helyben történő fagyasztását. További szabálysértések között említhető, hogy nem nyomonkövethető (ismeretlen eredetű), valamint lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszereket is tároltak az egyes egységekben - fűzték hozzá. A Nébih a Balaton környékén folytatott ellenőrzések alkalmával 245 kilogramm jogsértő terméket vont ki a forgalomból, valamint az egy hétig tartó vizsgálatsorozat alatt 4 esetben indított eljárást, melyek jelenleg is folyamatban vannak.
    

A Nébih a kormány- és járási hivatalok szakembereivel az augusztus 15-ig tartó országos akció során még grillsajtokat, görögdinnyét és növényvédőszereket fognak ellenőrizni, valamint az élőállat-szállításra is kiemelt figyelmet fordítanak - figyelmeztetett a Nébih.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com