Balczó Barnabás: sikeres a Magyar Posta átalakítása

Sikeres a Magyar Posta átalakítása, amelynek célja egy önfenntartó, a külpiacokon is megjelenni képes, gazdaságosan működő, korszerű állami közszolgáltató létrehozása - jelentette ki az elnök-vezérigazgató a vállalat gépjárműflottájának fejlesztése alkalmából a posta fóti logisztikai központjában kedden.Balczó Barnabás kiemelte: az elmúlt másfél évben sikeresen alakították át a céget. Ezt igazolja az a napokban átvett nemzetközi díj is, amely elismeri, hogy a Magyar Posta 2023-ban a világ leggyorsabban fejlődő postája volt, és ezzel kategóriájában Közép-Európa legsikeresebbje lett. E folyamat része a mobilposta-hálózat 50 új gépjárművel történő bővítése is - tette hozzá.

Jelezte: a világban digitalizációs forradalom zajlik, amelyre a Magyar Posta válasza a vállalat átszervezése, hogy a cég önfenntartó legyen, azaz az adófizetőknek ne kelljen a társaság költségeihez hozzájárulniuk.

Az ezt célzó stratégiai átalakítások egy része már megvalósult, a többi is jól halad - mondta, hozzátéve: kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a szolgáltatásaikat igénybe vevők ennek csak az előnyeit érezzék.

Ezért hozták létre a Posta Partneri Programot, amelyhez ez év végére mintegy 850 vállalkozás és önkormányzati intézmény csatlakozik, biztosítva a postai szolgáltatások teljes hozzáférhetőségét országszerte. Ezt kiegészítve kiterjesztették a Nyugat-Európában széles körben elterjedt mobilpostai hálózatot is - sorolta. A logisztika fejlődését felismerve két év alatt mintegy 10 millió darabbal nőtt az általuk kézbesített csomagok száma, 2024 egészére várhatóan 35 millió darabra
- mondta. Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan megkezdték ecseri csomaglogisztikai központi üzem fejlesztését is, amely várhatóan 2026 első negyedévére készül el.

Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett: a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft.-vel 30 éves múltra tekint vissza a Magyar Posta együttműködése. A posta jelenlegi flottáját közel 4000 szállító jármű alkotja, ezek több, mint kétharmada Volkswagen típusú. A gépkocsiparkot most 50 új Volkswagen Caddy gyarapítja, novemberben pedig további 100 darab Volkswagen Crafter vásárlását tervezik, amelyek a téli csúcsszezon és a karácsonyi csomagok kézbesítésének zökkenőmentessé tételét szolgálják majd - tájékoztatott Balczó Barnabás.

Kifejtette: az év végi ünnepekre az elmúlt évek hasonló időszakával összehasonlítva 20 százalék körüli csomagszám-növekedést várnak. Fontosnak nevezte, hogy erre megfelelően felkészüljön a cég, mert "vannak versenytársaik, akik már az ünnepek előtt olyan nehézségekkel küzdenek, melyek alapján feltételezhető, hogy a Magyar Postának helyt kell majd állnia".

A flottabővítés mellett a csomagautomaták száma is bővült, így ezekkel együtt immár országszerte 3500 ponton vehetik igénybe az emberek a Magyar Posta szolgáltatásait - zárta szavait. Brigitte Auernigg, a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen aláhúzta: a Magyar Posta 1991 óta a cég egyik legfontosabb üzleti partnere. Ez idő alatt a magyar szolgáltató több, mint 6000 gépjárművet vásárolt a Porsche Hungariától, köztük tavaly 45 új elektromos Volkswagen Craftert is.

Közlése szerint a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. az idei év első 9 hónapjában 20 ezret meghaladó számú új járművet adott át megrendelőinek, mellyel piacvezető, mintegy 20 százalékos piaci részesedéssel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com