Befejeződött a Török Áramlat első vezetékének tengeri lefektetése

Befejeződött a Török Áramlat első vezetéke mélytengeri szakaszának lefektetése Törökország fekete-tengeri partvidékének közelében - közölte a Gazprom orosz gázipari cég hétfőn."Fontos szakaszt haladtunk meg, megépült a gázvezeték első ága. Az építkezés üteme gyors. 2017. május 7., a csőfektetési kampány kezdete óta a két vezetékből összesen már 1161 kilométer tengeri gázvezeték épült meg, ami a teljes hossz 62 százaléka. A Török Áramlat kétségtelenül jelentős szerepet játszik majd Törökország és Európa energiabiztonságának megerősítésében" - idézte a közlemény Alekszej Millert, a Gazprom vezérigazgatóját.    

    
A Pioneering Spirit hajóról folytatott mélytengeri csőfektetés átlagos sebessége napi 4,3 kilométer volt. A maximális teljesítmény pedig napi 5,6 kilométer volt, amit februárban kétszer sikerült elérni. A közlemény szerint a Török Áramlat fekete-tengeri építése egyszerre zajlik az orosz és a török partvidéken. Törökországban Kiyiköy település közelében zajlik a fogadó terminál építése. Az első vezeték munkálatai a parti csatlakozó szakaszok kiépítésével fejeződnek majd be. A tervek szerint a Pioneering Spirit a második vezeték lefektetését az idei harmadik negyedévben kezdi majd meg.    
    

Oroszország és Törökország 2016 októberében kötötte meg a kormányközi megállapodást az ukrán tranzit elkerülését célzó Török  Áramlat megépítéséről. A gázvezetéknek két szárazföldi és egy tengeri szakasza lesz, ez utóbbi megépítését a Gazprom finanszírozza. A két vezeték egyike kizárólag Törökországot látja majd el földgázzal. Ennek a kapacitása évi 15,75 milliárd köbméter, és 100 százalékban a Botas török állami kőolaj- és gázvállalat tulajdona lesz. A másik vezeték Európába szállítja az orosz földgázt Törökországon át. Ennek a 180 kilométer hosszú szakasznak 50-50 százalékos tulajdonosa a Gazprom és a Botas, a vezeték kapacitása szintén évi 15,75 milliárd köbméter.
    

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly októberben a magyar-szerb gazdasági vegyesbizottság szabadkai ülése után egyebek között elmondta: Szerbia és Magyarország is aláírta már az orosz Gazprommal azt az együttműködési megállapodást, amelynek nyomán jó esély van arra, hogy 2019 végére létrejön egy olyan gázszállítási folyosó, amely mindkét ország energiabiztonságának javításához nagymértékben hozzájárul majd.
    

Ez a gázfolyosó a Török Áramlat gázvezetéken keresztül az Oroszországból Törökországba érkező gázt Bulgárián és Szerbián át tudja eljuttatni Magyarországra, és 2019 végére egy 6 milliárd köbméter gáz fogadására alkalmas infrastruktúra jön létre Magyarország és Szerbia határán.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com