Befejezte a tavalyi választásokra fordított közpénzek ellenőrzését az ÁSZ

Befejezte a tavalyi választások lebonyolítására fordított 17,3 milliárd forint felhasználásának ellenőrzését az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a jelentés szerint a pénzek elköltése - a feltárt hiányosságok ellenére - döntően célhoz kötött, szabályszerű volt - közölte az ÁSZ a hírportálján csütörtökön.

A www.aszhirportal.hu beszámolója szerint a számvevőszék a jogszabályban előírt kötelezettségének eleget téve ellenőrizte a 2014. évi országgyűlési képviselők, az Európai Parlament tagjai, valamint a helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választására fordított pénzek felhasználását, 2013.

június 21-étől az önkormányzati választásokat követő elszámolási időszak végéig.

allami_szamvevoszek_lapozos_873_20110621120109_11

 

Az ellenőrzésben a Nemzeti Választási Iroda, valamint 26 kiválasztott területi és helyi választási iroda, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala és az Igazságügyi Minisztérium volt érintett.

Az ÁSZ megállapította: a parlamenti, az európai parlamenti, az önkormányzati és nemzetiségi választások pénzügyi tervezése, a választásra biztosított források elosztása és az előirányzatok kezelése a jogszabályoknak megfelelően történt.

A pénzek felhasználása - a gazdálkodási és ellenőrzési jogkörök gyakorlásánál feltárt hiányosságok ellenére - döntőrészt célhoz kötötten történt.

Az összegzés szerint az országgyűlési választáson az elszámolásokat a választási szervek elkészítették, azonban a jogszabályban előírt tartalmi követelményeket és elszámolási határidőt nem minden esetben tartották be. A pénz felhasználásának és elszámolásának utólagos - szervezeten belüli - ellenőrzéséről a választási szervek többsége gondoskodott.

Az európai parlamenti választásra fordított pénzek felhasználásának ellenőrzése a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetén nem tárt fel jogszabálysértő gyakorlatot. Az elszámolásokat az ellenőrzött szervezetek az előírt tartalommal - a jogszabályi határidőt néhány esetben túllépve - elkészítették. A területi választási irodák a helyi választási irodák többlettámogatási igényeinek felülvizsgálatánál szabályszerűen jártak el.

A pénzeszközök felhasználásának és elszámolásának utólagos ellenőrzéséről az ellenőrzött szervezetek többsége gondoskodott.

Az önkormányzati választásra fordított pénzeszközök felhasználásának ellenőrzése során az ÁSZ megállapította, hogy az elszámolásokat az ellenőrzött szervezetek az előírt tartalommal elkészítették, a jogszabályban előírt elszámolási határidőt azonban nem minden esetben tartották be.

A pénzeszközök felhasználásának és elszámolásának utólagos ellenőrzéséről a választási szervek többsége gondoskodott.

A számvevőszék utóellenőrzés keretében értékelte az előző, 2010-es országgyűlési, valamint önkormányzati és nemzeti, etnikai kisebbségi képviselő-választás ellenőrzése során megfogalmazott javaslatok hasznosulását is, ennek keretében a közigazgatási és igazságügyi miniszternek címzett javaslatok hasznosulását a jogutód szervezetnél, az Igazságügyi Minisztériumnál ellenőrizte.

Az azóta eltelt időszakban bekövetkezett jogszabályi változások miatt négy korábbi javaslat megvalósítása okafogyottá vált. Egy javaslat hasznosítása megtörtént, a pénzügyi tervezés egységes elveinek meghatározására vonatkozó javaslatot azonban nem hasznosították - olvasható az ÁSZ jelentésének összefoglalójában.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com