Bérkompenzáció: júniustól valósul meg a legtöbb helyen

Ugyan a kormány január elsejével kötelezte a munkáltatókat arra, hogy dolgozóiknak megadják a jogszabályban megkövetelt bérkompenzációt, a legtöbb vállalat a kiskapukat felhasználva kibújt kötelezettségei alól.

Hirdetések

...


Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár egy interjú során kijelentette, hogy már úton a megoldás. Amennyiben ugyanis sikerül elfogadni a költségvetési törvényt, ezáltal pedig az idevágó jogszabály-módosításokat, akkor a kormányzat már másnap ki tudja írni a cégeknek a bérkompenzációhoz szükséges támogatás pályázatát.

A tervek szerint a törvényi változtatások április elején lépnek életbe, a pályázatok beadására pedig harminc nap áll az érintettek rendelkezésére, amit további harminc nap elbírálási folyamat követ majd. Ez annyit jelent, hogy a bérkompenzáció várhatóan júniustól valósulhat meg a legtöbb helyen, ami természetesen a visszamenőleges kompenzációt is tartalmazni fogja.

Az államtitkár a beszélgetés során kiemelte, hogy a jelenlegi helyzetben rendkívül fontos a munkahelyek számának megőrzése, valamint további gyarapítása, amihez elengedhetetlen, hogy a bérkompenzáció megvalósulhasson. A Kossuth rádiónak adott interjúban Czomba Sándor kiemelte, hogy az intézkedésre azért is égető szükség van, hogy a dolgozók megtarthassák a tavalyi jövedelmük nettó értékét, amely az idei adóváltozások miatt lecsökkent, amennyiben a munkáltatók nem vállalták a kompenzációt.

Az a politikus szerint is elképzelhetetlen, hogy a 78 ezerről hirtelen 93 ezerre ugró minimálbér plusz költségeit teljes egészében a munkáltatókra hárítsák, mert ebben az esetben több tízezer munkahely szűnne meg. Éppen ezért a kormányzat öt százalékos emelést vár el a munkáltatóktól, az afölötti részt pedig az állam fogja kompenzálni, méghozzá úgy, hogy a munkaadók a szociális hozzájárulási adójukból levonhatják majd ezt az összeget.

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com