BÉT: segítené a tőkepiac fejlődését az új tőzsdei bevezetések állami támogatása

Segítené a tőkepiac fejlődését, ha az állam támogatást adna az új tőzsdei bevezetésekhez - hívták fel a figyelmet a napokban 25. születésnapját ünneplő Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezetői, Katona Zsolt vezérigazgató és Szécsényi Bálint alelnök kedden, a börze háttérbeszélgetésén.BÉTA tőzsde vezetői szerint bővítené az intézményi és a lakossági befektetői kört a kibocsátói bázis erősítése állami tulajdonú cégekkel, nőne a belső finanszírozási potenciál, ami hozzájárulna a gazdasági növekedéshez, annak eredményeként pedig újabb cégek lépnének a tőkepiacra.

Az erős tőkepiac fontos a reálgazdaság növekedéséhez, ahol a piaci kapitalizáció (a tőzsdei cégek piaci értéke) nagyobb, ott az egy főre jutó GDP is magasabb. A tőzsdére lépés (IPO) egy európai tanulmány szerint jelentősen növeli az átlagos árbevételt és segíti a munkahelyteremtést is - fejtették ki az eseményen.

Szécsényi Bálint elmondta: egy erős tőkepiac belső és külső forrásokat jelent a hazai vállalatok számára, megtarthatják a pénzügyi függetlenségüket, eladósodás nélkül növekedhetnek.

További előny, hogy a cégvezetés hazai kézben marad, magyarországi központú regionális vállalatok jöhetnek létre (mint például az OTP és a Richter).

A tőzsdére bevezetett cégek átláthatóak, ellenőrizhetőek, így fehéredik a gazdaság. A vállalati profitokból pedig a magyar családok is részesülhetnek a megtakarításokon keresztül. Fontos, hogy legyenek olyan részvények, amelyek felkeltik a befektetők érdeklődését.

Ha jó sztorik vannak, az egyre növekvő hazai befektetői megtakarítás állomány arra fordítható, hogy beindítsa a gazdaságot. Az alacsony kamatkörnyezetben a befektetők a magasabb hozamok irányába mozdulhatnak, akár külföldre is mehetnek, ami a legrosszabb a helyi gazdaság szempontjából.

A tőkepiaci lehetőségek kihasználásához a hazai befektetői réteg erősítése, a részvénypiaci kínálat bővítése, a termékek likviditásának a növelése szükséges. Utóbbira példaként a Masterplastot említették, amely tőzsdei aukcióval szélesítette befektetői körét.

Nagyon fontos a szabályozói környezet fejlesztése is, hogy még versenyképesebb legyen. A tőzsdei bevezetésekhez így direkt vagy indirekt támogatást lehetne adni, hogy minél több cég választhassa ezt, hiszen a kisebb cégeknek néhány tízmillió forint is sokat számít. A részben vagy egészben állami tulajdonban lévő vállalatok piacra lépése is nagyon fontos volna ahhoz, hogy aktívabb, hatékonyabb tőkepiac jöjjön létre.

Katona Zsolt hozzátette: elengedhetetlennek tartják egy kkv piaci szegmens létrehozását a BÉT-en. A növekedési hitelprogramhoz (nhp) hasonlóan egy növekedési tőkepiaci programot is be lehetne vezetni uniós vagy költségvetési forrásokból, esetleg jegybanki támogatással. Ez lehetne vissza nem térítendő támogatás, tőkegarancia vagy például jegyzési garancia.

A tájékoztatón elmondták: tavasszal a brókerbotrányok ellenére trendforduló következett be, mind a BUX értéke, mind a forgalom emelkedett. Ebben nagy szerepük volt a külföldi alapoknak, amelyek rájöttek arra, hogy a lengyel és cseh papírokhoz képest a magyar blue chipek alulárazottak.

Ezt segítette az orosz-ukrán válság enyhülése, a makrogazdasági mutatók javulása, továbbá az, hogy egyre inkább javultak a felminősítés kilátásai. A lakossági befektetők aránya is jelentősen emelkedett ebben az időszakban.
A Danubius kivásárlására számítani lehetett a BÉT vezetői szerint, a fő tulajdonos már hosszú ideje gyűjtögette a részvényeket.

(A Danubius hétfőn jelentette be, hogy az egyesült királyságbeli CP Holdings Ltd. benyújtotta jóváhagyásra a Magyar Nemzeti Bankhoz a Danubius Hotels Nyrt. összes törzsrészvényére vonatkozó önkéntes nyilvános vételi ajánlatának dokumentumait.) A BÉT az idén két tőzsdei bevezetésre számít.

A 25 éves évforduló kapcsán a tájékoztatón ismertettek néhány érdekes számot is. Így elhangzott, hogy a negyed évszázad alatt a 180 ezer milliárd forintnyi tőzsdei forgalomban a jelenlegi magyar GDP közel ötszöröse fordult meg, ez összesen 28,6 millió kötést eredményezett az azonnali és 8,5 milliót a származékos piacon.

A rekord kötés - 218 milliárd forint - 2006. május 29-én volt a Mol részvényeiben, a BUX pedig 1998. szeptember 24-én nőtt a legnagyobb mértékben (14,6 százalék), és 1997. október 28-án csökkent a legnagyobb mértékben (-16,5 százalék).

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com