BÉT - Stagnáló nyitást vár a szakértő

Stagnálással, hétfői záró értékén nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint.

románia gazdasági növekedés

Sőre Balázs az MTI-nek elmondta: hétfőn az orosz jegybank drasztikus mértékű kamatemelést jelentett be a rubel árfolyamának védelmére és az infláció megfékezése érdekében: keddtől az eddigi 10,5 százalék helyett 17 százalék az irányadó kamat. Ez okozta a hétfői esést a piacokon, a helyzet konszolidálódhat kedden - mondta. Ez szerinte jelentős, de nem biztos, hogy elégséges feltétele az emelkedésnek.
Magyarországon az MNB kamatdöntő ülése lesz a figyelem középpontjában, Sőre Balázs szerint meglepetés lenne a kamatcsökkentés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 334,22 pontos, 1,93 százalékos csökkenéssel, 16 984,23 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 12,95 milliárd forint volt. A Mol 170 forinttal, 1,47 százalékkal 11 360 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 2,94 százalékkal 3960 forintra esett, forgalma 8,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,44 százalékkal 343 forintra gyengült, forgalma 237,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,73 százalékkal 3700 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com