Csaknem háromszáz millió forintos fejlesztésbe kezd a Délvill Kft. Békéscsabán

Csaknem háromszáz millió forintból épít új raktárat és szerez be eszközöket a villamoshálózatok tervezésével és kivitelezésével foglalkozó Délvill Kft. Békéscsabán - tájékoztatta a cég csütörtökön az MTI-t.Közleményük szerint uniós pályázaton mintegy 205 millió forintot nyertek el, ami 70 százalékos támogatási intenzitást jelent.

További nyolcvanhét millió forintot önerőből teremtenek elő. A forrásból a cég békéscsabai telephelyén raktárrá alakítanak egy meglévő, 307 négyzetméteres épületet, és hozzáépítenek további 242 négyzetmétert, szintén raktárnak.
    

Emellett vásárolnak egy rakodódarut, egy kotró-rakodót és egy targoncát. A jelenlegi irodaház alatt található pincében nettó 181 hasznos négyzetméteren bemutatótermet alakítanak ki. Megújuló energiaként levegő-hőszivattyú telepítésére is sor kerül - írják. A 2001-ben alapított Délvill Kft. fő tevékenységi köre a villamoshálózatok, közvilágítási rendszerek, transzformátorállomások kivitelezése és tervezése.
    

A jelenlegi 75 fős munkavállalói létszámot a fejlesztést követően 7-10 fővel tervezik növelni. A beruházás várhatóan idén év végén zárul- írják. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a vállalkozás árbevétele 2020-ban 2,2 milliárd forint volt, ami csaknem teljesen azonos az előző évivel. Az adózott eredmény a 2019-es 228,3 millió forintról 2020-ra csaknem 380 millióra nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com