Czomba Sándor: munkához juthatnak a tartós álláskeresők

A tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti az 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló program, amelyre hétfőtől lehet jelentkezni - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Czomba Sándor felhívta a figyelmet: az átlagosnál komplexebb segítségre van szükségük a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő álláskeresőknek, egyebek mellett az alacsony képzettségűeknek, a 24 év alattiaknak vagy az 50 év felettieknek, akik egy vagy két éve regisztrált álláskeresők.
    

Az államtitkár ismertette: az új pilot program első három hónapja a munka kipróbálása, amelynek során a résztvevők komplex segítséget kapnak a beilleszkedéshez. Ebben az időszakban a munkavállaló foglalkoztatásához havi 200 ezer forintig bértámogatás is igénybe vehető, ezen túl a munkavállaló havi 53 ezer forint munkában maradást ösztönző juttatásban is részesülhet.
    

Ha a munkáltató legalább öt hátrányos helyzetű álláskeresőt foglalkoztat, akkor a program keretében az őket segítő mentor bérköltségét is támogatják, 375 ezer forintig - tette hozzá. Az álláskereső alkalmassága, illetve további foglalkoztatása esetén a munkaadó újabb 6 hónapig megkaphatja a bértámogatást, a munkában maradást ösztönző juttatás pedig 67 ezer forintra nő. Emellett a mentorok munkájának támogatásához is nyújtható minden munkavállaló után havi 100 ezer forint - közölte Czomba Sándor.
    

Az 1,7 milliárd forint 500-600 ember bevonását teszi lehetővé, de a program működésének értékelése után, annak sikeressége esetén szélesítik majd a lehetőséget - jelezte. Az NGM államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hangsúlyozta: amíg van potenciális magyar munkavállaló, addig magyarokkal töltik be az üres álláshelyeket. Ha egy hazai munkaadó harmadik országbeli munkavállalót szeretne foglalkoztatni, akkor először megkeresik a regiszterben lévő magyarokat és nekik ajánlják fel a munka lehetőségét.
    

Sokan önhibájukon kívül kerültek olyan élethelyzetbe, hogy nem tudtak munkát vállalni; ez a program kifejezetten arról szól, hogy ezeket az embereket segítsék munkába - emelte ki Czomba Sándor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com