Czomba Sándor: stabil a foglalkoztatási szint Magyarországon

A nehézségek ellenére stabil a foglalkoztatási szint, és számos olyan cég van Magyarországon, amely fejleszteni szeretne, ezért dolgozókat keres - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.Czomba Sándor a 300 ezres hazai munkaerőpiaci tartalék mozgósításának lehetőségeiről elmondta: közöttük körülbelül 50-60 ezer olyan ember van, akiket viszonylag gyorsan el lehet helyezni. Emellett van egy réteg, akiknek képzés vagy átképzés szükséges ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni, és van mintegy 150 ezer ember, akiknek különböző gondjaik miatt hosszabb távon kell segíteni a munkába álláshoz.

Az államtitkár kiemelte: a munkaerőpiac továbbra is feszes, jelenleg 80-90 ezer üres álláshely van. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy jelentősek a területi különbségek az országon belül. Ezért különösen fontos, hogy azok a beruházások, amelyek nagy létszámot tudnak majd foglalkoztatni, olyan helyekre települnek, ahol a munkaerő rendelkezésre áll - mutatott rá. Czomba Sándor példaként említette Szeged, Debrecen és Nyíregyháza környékét.

Az államtitkár kitért arra is: Németországból elbocsátásokról, egyes gyárakban a termelés leállásáról érkeznek hírek, ezért különös figyelemmel követik főként a járműgyártással kapcsolatos németországi és hazai munkaerőpiaci mozgásokat. A magyarországi vállalatok minden eszközzel tartják a munkavállalóikat, mert tisztában vannak azzal, hogy jól képzett dolgozók nélkül nem lehet a piacon megjelenni, ha a konjunktúra időszaka jön - jelentette ki. Hozzátette: kisebb létszámú elbocsátások előfordulnak, de új munkahelyek is megjelennek.

Az államtitkár kiemelte: különösen fontosak a munkaerőpiaci programok. Ezek között említette a 30 év alatti, valamint a 30 év feletti korosztálynak szóló, uniós társfinanszírozással megvalósuló programokat. A munkahelyi belső képzéseken például több mint 80 ezren vettek már részt - jelezte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com