Czomba Sándor: tizenegy hónapja töretlenül nő a fizetések vásárlóereje

Már tizenegyedik hónapja emelkedik töretlenül a fizetések reálértéke, ami mellett a foglalkoztatottság is folyamatosan bővül. 2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen, miközben egy átlagos magyar munkavállaló több mint háromszor magasabb fizetést vihet haza - így kommentálta hétfőn kiadott közleményében a legfrissebb kereseti adatokat Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.Idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait, amelyek szerint 2024 júliusában a bruttó átlagkereset 636 700 forintra nőtt, így az év hetedik hónapjában is kiemelkedő volt a hazai bérnövekedés üteme. A bruttó átlagkereset az előző év azonos időszakához képest 78 ezer forinttal, azaz 14 százalékkal emelkedett.

Júliusban a reálbérek kiemelkedő mértékű növekedése tovább folytatódott, a fizetések vásárlóereje 9,4 százalékkal nőtt. Ez továbbra is az alacsony szintre szorított és ott is tartott infláció, valamint a magas bérnövekedésnek köszönhető. A vásárlóerő nagymértékű emelkedése hozzájárul a fogyasztás, így a gazdasági teljesítmény növekedéséhez - állapította meg Czomba Sándor.

Az államtitkár hozzátette: a kormány továbbra is elkötelezett amellett, hogy - különösen a minimálbér tekintetében - tovább fokozza a bérek növekedési ütemét, ezáltal kiemelten támogatva az alacsonyabb jövedeleműeket. A munkaadók és a munkavállalók közti tárgyalások jelenleg is zajlanak, azonban a kormány támogatja, hogy a minimálbér 2027-re elérje a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát - erősítette meg Czomba Sándor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com