Devizahitelek - Bankszövetség: a fogyasztói hiteleknél az átlagos tehercsökkenés 25 százalék lesz

A fogyasztói hitelek elszámolása után a törlesztőrészletek átlagosan 25 százalékkal csökkennek, azonban nagy lesz a szórás, az ügyfelek 99 százalékának 5-40 százalék között csökken a törlesztőrészlete - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a szövetség és a Magyar Nemzeti Bank közös keddi sajtóbeszélgetésén Budapesten.

románia gazdasági növekedés

Kiemelte: az elszámolás során a tehercsökkenés arányosan igazodik az elmúlt 6 év tehernövekedéséhez. Akinek a havi törlesztőrészlete az átlagnál jobban emelkedett, az most az átlagnál nagyobb, 25-40 százalékos csökkentésben részesül.

Akinek viszont az átlagnál kevésbé emelkedett a törlesztőrészlete, annak a tehercsökkenése várhatóan 5-25 százalék között lesz.
Kovács Levente szerint azok járnak majd a legjobban, akik korábban megfogadták a kormány és a bankszövetség tanácsát és beléptek az árfolyamgátba, illetve folyamatosan és rendben törlesztettek.
Freisleben Vilmos, a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi területének igazgatója felhívta a figyelmet, hogy az MNB mindvégig felügyeli az elszámolás folyamatát, és az érintett ügyfeleket folyamatosan tájékoztatja.

Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke elmondta: január elsejétől bevezetik a jövedelemarányos törlesztőrészletek számítására vonatkozó szabályozást és ugyanettől a hónaptól fix árfolyamon számítják majd ki a törlesztőrészleteket. Jövő év február elsején életbe lép a fair banki törvény és az elszámolás, valamint a forintosításnál is ez a dátum számít fordulónapnak.
Kiemelte: a devizahitelek esetében március 1-től április végéig kapják meg az ügyfelek az elszámolási igazolásokat, ettől számítva 30 napjuk lesz arra, hogy jelezzék, megfelelnek-e azon feltételeknek, amelyek alapján mentesülhetnek a forintosítás alól. A forintosítás határideje 2015 május elseje.

A forinthiteleknél a fordulónap június 30., ez esetben a tájékoztatást az ügyfelek nyáron kapják meg, míg a kamat októbertől változik majd.
Becsei András hangsúlyozta: háromféle módon történhet az
elszámolás. Alapesetben a fennálló tőketartozást csökkentik, a már megszűnt hitelszerződéseknél az elszámolási összeget visszautalják, illetve a késedelmes törlesztőknél pedig az elszámolás során először a késedelmes összeget levonják a visszautalandó pénzből.
Elmondta: a nem teljesítő hitelek esetében, ha a banki könyvekben van a hitel, akkor sor kerülhet az elszámolásra és a forintosításra. Ha a követelés már követeléskezelőnél van, akkor a követeléskezelőtől kell kérni az elszámolást. A bankszövetség továbbra is fenntartja javaslatát, hogy a Nemzeti Eszközkezelő kvótáját meg kellene duplázni azoknak a devizahiteleseknek az érdekében, akik számára az elszámolás és a forintosítás már nem segít abban, hogy visszatérhessenek a "normál" fizető hitelesek közé.
A tájékoztatón elhangzott: az árfolyamgátas ügyfeleknél a januárban esedékes törlesztőrészletet fixálják, és ez az összeg marad fenn az eredeti árfolyamgát-konstrukció végéig. Az esetleges többlet továbbra is a gyűjtőszámlára kerül, s innen "küldik vissza" a 60 hónap leteltével a tőkeszámlára. Ekkor életbe lép az, hogy az így megemelkedő törlesztőrészlet nem lehet magasabb, mint az eredeti törlesztés 115 százaléka - ha ez nem valósulhat meg, a futamidő hosszabbodik meg.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com