E.ON-felmérés: a megújuló energiaforrások az alapfeltételei a jövő fenntarthatóvá válásának

A megkérdezettek csaknem fele (47 százalék) szerint a megújuló energiaforrások, például a napenergia használatának elterjedése az alapfeltétele a jövő fenntarthatóvá válásának, 21 százalék pedig az energiatakarékosságot, illetve a szokások megváltoztatását is ide sorolja. Tíz magyar közül négy azt is elképzelhetőnek tartja, hogy 2050-re teljesen átálljunk a megújulókra - olvasható az E.ON Hungária Csoport megbízásából készült országos, reprezentatív kutatásban, amely részleteit kedden közölték az MTI-vel.A felmérés alapján a háztartások önellátóvá válását a legtöbben (37 százalék) a megfizethető napelemektől és energiatároló berendezésektől várják.

A célzottan a klímavédelemre vonatkozó kérdéseknél 28 százalék a megújuló energiaforrások gyorsabb bevezetését, 22 százalék pedig a fogyasztási szokások megváltoztatását sorolta előre.

A közlekedés fejlesztésén belül a közösségi közlekedés került az élre 35 százalékos említéssel, de a válaszadók 13 százaléka az elektromos járműveket is megemlítette.

Amikor arra kérdeztek rá a felmérés készítői, hogy a technológiai fejlesztések közül mi szolgálja a leginkább a majdani jólétet, a legtöbb demográfiai csoportban a fenntartható környezetvédelmi és energiamegoldások végeztek az élen, hajszállal megelőzve még az egészségügyi és élettani újításokat is. A többség világosan látja, hogy az energiaátmenet sikere, a tiszta zöldenergiára történő áttérés nélkülözhetetlen lesz a mindennapok biztonságához a jövőben.

Az adatokat részletesebben megvizsgálva az is kiderül, hogy a felsőfokú végzettségűek egyértelműen a környezet iránti felelős attitűdöt tartják a boldog jövő kulcsának. Az MI kapcsán a felelős és átlátható szabályozást (28 százalék), valamint az ember és a gépek együttműködésének erősítését nevezték meg a legtöbben a jövőt építő célként, de viszonylag sokan (18 százalék) említették az átképzést, a folyamatos tanulás lehetőségének biztosítását is - áll a felmérésben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com