A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot.
A megkérdezettek csaknem fele (47 százalék) szerint a megújuló energiaforrások, például a napenergia használatának elterjedése az alapfeltétele a jövő fenntarthatóvá válásának, 21 százalék pedig az energiatakarékosságot, illetve a szokások megváltoztatását is ide sorolja.
Októberben is 15 százalék alatt maradt az áramimport - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden Facebook-oldalán.
Az eddigi 6 millió helyett 10 millió forintra nő a családi házak energetikai korszerűsítéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes hitel maximális összege.
A MAVIR energia irányító adatai szerint szeptember elejére 9000 megawatt fölé nőtt a megújuló áramtermelők összes beépített teljesítménye Magyarországon - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A lengyel kormány a Karol Nawrocki elnök által a szélenergiáról szóló jogszabály ellen emelt vétó ellenére, rendelet útján kész növelni a szélerőművek kapacitását - jelentette be Donald Tusk miniszterelnök szerdai sajtóértekezletén.
A legkésőbbi idei naplemente napján, június 25-én újabb kettős napelemes rekorddöntés született: az összes napelemes termelésben és ezen belül az ipari naperőművek termelésében is - közölte pénteken hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Több mint 10 500 fejlesztés készült el eddig a családokat a zöldenergia termelésében és tárolásában segítő népszerű pályázat jóvoltából.
Szerző: Ancsy
itt:
külföldi gazdasági hírek
Kína szél- és napenergia-termelő kapacitása március végére elérte az 1482 gigawattot (GW), először haladva meg a hőerőművek termelő kapacitását - közölte pénteken a kínai energiaügyi hivatal (NEA).
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a legmagasabb arány nemcsak Európában, hanem az egész világon is.
Lassan véget ér a háztartásokat a zöldenergia termelésében és tárolásában segítő pályázatra beérkezett támogatási kérelmek teljes feldolgozása.
Újabb lépést tett a hidrogénmobilitás fejlesztése érdekében a Mol-csoport, Pozsonyban fejlesztették a buszok és teherautók töltését szolgáló hidrogén-töltőállomásukat - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
