Energiaügyi Minisztérium: 9 gigawatt felett a hazai zöldenergia kapacitás

A MAVIR energia irányító adatai szerint szeptember elejére 9000 megawatt fölé nőtt a megújuló áramtermelők összes beépített teljesítménye Magyarországon - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).A napelemes rendszerek viszik a prímet 8116,5 megawattal, a sorban a biomassza-biogáz (444,5), a szél (325,1), a víz (62,49), a hulladék (49,4) és a földhő (2,7) következik.

A hazai naperőművek kapacitása a nyáron érte el a 8 gigawattot. A háztartási napelemek darabszáma tavasszal haladta meg a 300 ezret. Az ipari létesítményekkel együtt az ősz elejére már több mint 316 ezer rendszer termelt tisztán áramot.

A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (International Renewable Energy Agency (IRENA)) statisztikája szerint 2015 és 2024 között Európában a magyar megújuló beépített teljesítmény bővült a legnagyobb arányban, több mint nyolcszorosára.

A minisztérium kiemelte, Magyarország élenjáró szerepre tör a zöldenergia termelésében és tárolásában. Hazánk világelsőnek számít azzal, hogy a megtermelt árammennyiség negyede a naperőművekből származott tavaly. A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Program pályázataival a biogáz és a földhő fokozott hasznosítását vagy a megújuló alapú távhőtermelést is támogatja a további előrelépés érdekében - fűzte hozzá az EM bejegyzése.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com