Egymás között euróban üzletel egyre több cseh cég

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Egyre több csehországi cég egymás között a hazai korona helyett inkább euróban üzletel. A cseh gazdasági kamara felmérése szerint az ilyen cégek aránya már meghaladja az összes cég 20 százalékát - írja az iDnes című cseh hírportál, amely megszerezte a gazdasági kamara országos felmérésének eredményeit.A gazdasági kamara felmérése a jegybank kimutatása és a cégek megkérdezésén alapult.

Minél nagyobb a vállalat, annál nagyobb az euróban végzett elszámolások aránya. A legfeljebb 10 dolgozót foglalkoztató kis vállalatok 75 százaléka kizárólag koronában fizet megrendelőinek. A feldolgozóipar nagyvállalatainál viszont az esetek 85 százalékában az elszámolás euróban történik.

    
Tomás Prouza, a kereskedelmi és idegenforgalmi cégeket tömörítő szövetség elnöke szerint a cégek azért választják az eurót, mert ezzel elkerülhetik a korona árfolyamának ingadozásait. Míg a cseh vállalati szféra évek óta szorgalmazza az euró bevezetését, a lakosság inkább maradna a koronánál. A legutóbbi felmérések szerint az euró bevezetését a lakosság körében csak mintegy 20 százalék támogatja, míg több mint 50 százalék elutasítja.
   

A cseh kormány jelenleg nem tervezi a csatlakozást az euróövezethez, bár Csehország teljesíteni tudja a feltételeket. Hivatalosan megjelölt céldátum sincs az euró bevezetésére. Vezető cseh politikusok úgy nyilatkoznak, akkor vezetik be az eurót, amikor az "Csehország számára kedvező lesz".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com