Visszaesett a cseh gazdaság 2023-ban

Tavaly éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban a 2022-es 2,4 százalékos növekedés után - közölte első becslése alapján a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.

Éves és negyedéves szinten is visszaesett a cseh gazdaság

Éves szinten 0,6 százalékkal, negyedéves összehasonlításban pedig 0,3 százalékkal visszaesett a harmadik negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.

Az első negyedévben 0,4 százalékkal csökkent a GDP Csehországban

Éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - derült ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pontosított becsléséből, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Prágában.

Csehországban 1,7 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben

A harmadik negyedévben 1,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az előző negyedévhez mérve viszont 0,2 százalékkal visszaesett - közölte a felülvizsgált becslése alapján a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.

Cseh jegybankelnök: az alapkamat nagysága már visszafogja a gazdaságot

A csehországi alapkamat már olyan magas szinten van, hogy visszafogja a gazdaságot, további emelése elmélyíthetné a recessziót - jelentette ki Ales Michl, a cseh jegybank kormányzója.

Tovább gyorsult márciusban az infláció Csehországban

Márciusban éves szinten 12,7 százalék volt az infláció Csehországban a februári 11,1 százalék után - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.

Tavaly 4,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban

Csehországban tavaly 4,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a naptárhatással korrigált adatok szerint - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden Prágában.

A cseh gazdaság 2,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) Csehországban 2,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken első becslése alapján a cseh statisztikai hivatal Prágában.

Májusban 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban

Májusban éves összehasonlításban 5,8 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) csütörtökön Prágában.

Tavaly 5,6 százalékkal csökkent a cseh GDP

Csehországban tavaly éves összehasonlításban 5,6 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) - közölte pénteken a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ).

Visszaesett a kiskereskedelmi forgalom októberben Csehországban

Éves összehasonlításban októberben 0,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban.

Mérséklődött a GDP csökkenése Csehországban

Csehországban éves összehasonlításban a harmadik negyedévben 5 százalékra mérséklődött a bruttó hazai termék visszaesése.