Egyre nehezebb szétválasztani a munkát és a magánéletet

Az internet, az okostelefonok, valamint az egyéb mobilizált számítástechnikai eszközök térnyerésével már Magyarországon is egyre nehezebb elválasztani a munkát a magánélettől. A Randstad Workmonitor legfrissebb felmérései szerint ez legfőképpen a férfiakra igaz, akiknek kilencven százalékát munkaidőn kívül is keresik hivatalos ügyekkel.

A kutatásból kiderült, hogy a hazai munkavállalóknak több mint 70 százaléka rendelkezik internettel a munkahelyén, egyharmaduknak pedig okostelefonjuk is van, amelyeknek köszönhetően bármikor, akár néhány másodperc alatt meg tudják tekinteni saját e-mailjeiket.

A Randstad Workmonitor elemzése rámutatott, hogy elsősorban ezeknek az adatoknak köszönhetően a munka és a magánélet között húzódó határvonal egyre inkább elmosódik, a válaszadók 88 százaléka például munkaidején kívül is kap hivatalos leveleket és telefonhívásokat, míg 74 százalékukat még a szabadság alatt is keresik munkával kapcsolatos ügyekkel.

Hazánk esetében a Workmonitor szakértői szerint főleg a férfiak számára nehéz – és egyre nehezebb – a munkát elválasztani a magánélettől. Adatokkal alátámasztva az elhangzottakat, az erősebb nem képviselőinek 63 százaléka foglalkozik szabadidejében is a munkájával, míg a nőknek csak alig 57 százaléka mutat erre hajlandóságot.

A férfiaktól ugyanakkor nagyon gyakran elvárják, hogy a nap 24 órájában elérhetők legyenek, 44 százalékuknak például azonnal reagálni kell a megkeresésre, míg a hölgyek esetében alig 30 százalékuknak vannak efféle kötelezettségei.

Elemzők szerint ez az oka annak, hogy a férfiaknak lényegesen nagyobb arányban biztosítanak okostelefont a munkaadók, mint a gyengébbik nem képviselőinek, ugyanakkor a munkahelyi internetelérés esetében már a nők vannak előnyben Magyarországon.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com