Együttműködés az Irinyi-terv stratégiai céljainak támogatására

Az Irinyi-tervben megfogalmazott stratégiai célok előmozdítását szolgáló együttműködésről írtak alá szándéknyilatkozatot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI), a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) képviselői csütörtökön, Budapesten.

Lepsényi István, az NGM gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára az aláírás alkalmából elmondta: a magyar gazdaság számára jelenleg alapvető feladat, hogy az előző időszakban szerzett lendületét megőrizze, a következő évek során pedig már tartósan versenyképes pályára kell állítani.

ngm

Az innovatív iparfejlesztést célzó az Irinyi-tervben az alapvető feladatok között szerepel az ipar arányának növelése, mert ez biztosítja a magyar gazdaság válságállóságát - emelte ki. Úgy vélte, olyan iparágakat kell fejleszteni, amelyek magyar bázissal rendelkeznek és versenyképes terméket állítanak elő, és erre példaként hozta az élelmiszeripart.

Ez csak a tudomány az oktatás és az ipar fejlesztésorientált együttműködésével történhet meg - szögezte le az államtitkár.

Lovász László, az MTA elnöke arról beszélt, hogy az alap- és az alkalmazott kutatások kapcsolata szoros, az alkalmazott kutatások csak színvonalas alapkutatásokra építve érhetnek el eredményt.

Pálinkás József, az NKFI elnöke a kutatás-fejlesztési, valamint a gazdaságpolitika összehangolásának fontosságáról szólt, szerinte csak így érhetők el eredmények a gazdaságban. Ennek alapját teremtheti meg az aláírt együttműködési megállapodás - jegyezte meg.

Cseresnyés Péter, az NGM munkaerő-piacért és képzésért felelős államtitkára úgy vélekedett: a piaci igényekhez igazodó szakképzés teremti meg a bővülő foglalkoztatás alapját, ami a gazdaság fejlődésének feltétele.
Palkovics László, az Emmi oktatásért felelős államtitkára az oktatás, illetve a tanárok szerepét, az alkalmazkodás szükségességét emelte ki az ismeretek gyors változásának folyamatában.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com