Elégedett a balatoni lángossütőkkel a Nébih

A balatoni lángossütők ellenőrzésekor talált ugyan hiányosságokat a Nébih, de összességében kedvezőnek ítéli az ott szerzett tapasztalatokat - olvasható a hivatal honlapján szerdán közzétett beszámolóban.Az erről szóló közlemény szerint az élelmiszerbiztonsági felügyelők júniusban a Szupermenta tesztsorozat keretében több mint 140 mintán csaknem 500 laboratóriumi mérést végeztek, és összesen 300 ezer forint bírságot szabtak ki. A 12 ellenőrzött vendéglátóhelyből 8-nál találtak kisebb hiányosságokat, ám ezeket a tulajdonosok azonnal ki is javították. Komolyabb hiányosságok miatt 2 helyszínt figyelmeztetniük kellett, további kettőt pedig megbírságoltak személyi és helyszíni higiéniai kifogások, valamint lejárt élelmiszerek tárolása miatt, de ezek ügyében is gyorsan intézkedtek az érintett vállalkozók.

    
A szakemberek mintát vettek a lángosokból, a sütőzsiradékokból. Utóbbiak között csupán egy esetben találtak kis mértékű eltérést a megengedetthez képest, és az érzékszervi vizsgálatokon is csak egy lángost minősítettek átlag alattinak. Az értékelést - beleértve a vendéglátósok felszereltségét, választékát, a higiéniát, a kiszolgálást és az összbenyomást is - kívülállókkal is elvégeztették.  
    

A hatósági és fogyasztói tapasztalatok összegzése alapján a révfülöpi RÉV Büfé lett az első, Zamárdin a Sarok Büfé a második, a harmadik pedig a balatonszárszói Róza Mama Büféje - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com