Elemzők: a következő hónapokban is a benzinárak mozgatják az inflációt

Májusban az üzemanyagok ára emelte a jegybanki célérték közelébe az infláció ütemét, és a világpiaci árak és a forint árfolyamának alakulásától függően a következő néhány hónapban is hasonló fejleményekre számítanak az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a KSH pénteken megjelent májusi inflációs adatait kommentálva.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott jelentése szerint májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál. Az üzemanyagok egyetlen hónap alatt 4,2 százalékkal drágultak és 9,5 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban. Az éves maginfláció az áprilisival megegyező, 2,4 százalék maradt májusban is.

    
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a májusi inflációs mutató tavaly február óta először közelítette meg érdemben a jegybank inflációs célértékét. Azt megelőzően legutóbb 2013-ban volt ekkora árszínvonal emelkedés. A maginfláció eközben változatlanul 2,4 százalékos maradt, amiből egyértelmű, hogy a gyorsuló infláció a maginfláción kívüli tételekből fakad, így várhatóan az MNB a mostani megugrást nem tekinti tartósnak, vagyis az ING Banknál nem számítanak a monetáris politikát érintő változásra.
   

Az üzemanyagok drágulása önmagában megmagyarázza a teljes inflációs mutató 0,5 százalékpontos emelkedését. Mindemellett az élelmiszerek, szeszes italok és dohányáruk inflációja némiképp lassult. Az ING szakértőinek várakozása szerint júniusban már a 3 százalékot is meghaladhatja az inflációs mutató, de ez függ attól, hogy miként változik az olaj világpiaci ára, és hogyan alakul a forint árfolyama. Az idei év egészét tekintve átlagosan 2,6 százalékos inflációt prognosztizál az ING, vagyis az év második felében, főleg bázishatások következtében, az infláció ismét jelentősen mérséklődhet.
    

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének véleménye szerint a várakozásoknak megfelelően emelkedett a fogyasztói árak növekedési üteme, amit elsősorban az okozott, hogy egy évvel ezelőtt éppen csökkentek, míg most emelkedtek az üzemanyagárak, így az alacsonyabb bázishoz képest magasabb volt az üzemanyagok áremelkedése. Váratlanul gyorsult a szolgáltatási árak növekedése is. A továbbra is gyenge árnyomásra utal, hogy a maginfláció 2,4 százalékon maradt. Az igen dinamikus bérnövekedés továbbra is csupán egyes részterületeken jelenik meg az árakban.
   

A következő hónapokban az üzemanyagok bázishatása miatt gyorsulhat az infláció, így az év közepén néhány hónapig átmenetileg meghaladhatja a 3 százalékos inflációs célt. Az év végére az infláció ismét kissé mérséklődhet, így idén átlagosan 2,7 százalékos inflációra számítanak a Takarékbank szakértői, de a gyorsuló belső kereslet és a bérköltségek növekedése, valamint a forint gyengülése miatt az infláció nagyobb gyorsulást is mutathat. Az MNB egyelőre középtávon nem kényszerül a monetáris kondíciók szigorítására. 2019-ben azonban már tartósan elérhető lesz a 3 százalékos inflációs cél - összegezte a szakértő.
    

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője is egyetért azzal, hogy a benzinkutakon pörgött fel az infláció és további gyorsulás jöhet, de szerinte az év végén is 3 százalék körül, jövőre pedig ennél magasabb lehet a fogyasztói árak növekedési üteme. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a szolgáltatásoknál is gyorsul az áremelkedés üteme. Az év első hónapjaiban még 1 százalék körüli volt a szolgáltatások éves inflációja, májusban pedig már 1,7 százaléknál járt, ami jelentős gyorsulás. Ráadásul jön a nyár, amikor a turizmus miatt szintén emelkedhetnek a szolgáltatások árai - mondta.
    

Németh Dávid szerint a lakossági fogyasztás élénkülése, a reálbérek emelkedése, valamint a gyengébb forintárfolyam is felfelé húzhatja az inflációs mutatót a következő hónapokban. Lényeges lesz az is, hogy az üzemanyagok ára hogyan alakul. A K&H elemzője mostani kilátások alapján arra számít, hogy decemberben 3 százalék körül lesz az infláció, éves átlagban pedig 2,6 százalékos mutatóra lehet számítani. Jövőre viszont jöhet a 3 százalék feletti infláció korszaka.
    

Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője összességében úgy gondolja, hogy az infláció májusi gyorsulása nem okozott meglepetést a piacon, a maginflációs mutató továbbra is visszafogott maradt. A szokásosnál nagyobb havi áremelkedés leginkább a szezonális élelmiszerek drágulásával és a járműüzemanyag-árak jelentős drágulásával magyarázható. Az egyéb fontos árkategóriákban azonban továbbra sem látszik érdemi árnyomás.
   

Ami a kilátásokat illeti, elsősorban az alacsony bázisadatok miatt, az éves inflációs mutatók a nyári hónapokban továbbra is relatíve magas szinten maradhatnak, és várhatóan elérik majd a "bűvös" 3 százalékot is. Az őszi hónapoktól kezdve azonban ismét várható egy kisebb inflációlassulás, amennyiben a mostani kisebb olajár-sokk az év második felében nem folytatódik. A jegybank 3 százalékos inflációs célját tartósan a jövő év első negyedévében érheti el az ütem és az Erste várakozásai szerint a bérek emelkedése, a fogyasztás erősödése azt sugallja, hogy később sem tér vissza az alá.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com