Elemzők: a várakozásokkal ellentétben csökkentek az árak, év végére 2 százalék körüli infláció várható

A fogyasztói árak emelkedését várták áprilisra az ING és az Erste elemzői, akik a csökkenést mutató adat nyilvánosságra kerülése után úgy vélték: az év végére 2 százalék körül lehet az infláció.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint áprilisban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban. 1968 óta nem fordult elő Magyarországon olyan, hogy csökkentek a fogyasztói árak. Márciushoz képest átlagosan 0,1 százalék volt az infláció. Az Erste Bank elemzői az MTI-hez eljuttatott kommentárjukban kifejtik, hogy éves összevetésben 0,2, márciushoz képest pedig 0,3 százalékos drágulást vártak.

A szakértők éves átlagban 0,7 százalékos, év végére pedig 2 százalékos fogyasztói árindexszel kalkulálnak.
Az áprilisi 6,5 százalékos hatósági energiaár csökkentés még alig hatott az árindexben, a gázár csupán 0,7 százalékkal csökkent - hívják fel a figyelmet az elemzők, hozzátéve ugyanakkor, hogy továbbra is a háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben - 10,3 százalékkal - éves összehasonlításban, ami még a korábbi rezsicsökkentő lépéseknek köszönhető.

penz_slideshow_uj_fekvo_lead_uj_fekvo_leadMeglepetésre jelentősen olcsóbbak lettek az élelmiszerek a KSH közlése szerint, éves összehasonlításban 0,5 százalékkal csökkentek az árak, és havi összehasonlításban is csupán 0,3 százalék volt a drágulás. A ruházati termékek ugyan jelentősen drágultak áprilisban, szezonális okok miatt, éves összehasonlításban azonban 1,5 százalékkal csökkentek az árak - olvasható a kommentárban. Az Erste elemzői kifejtik: a maginfláció is tovább süllyedt, a márciusi 2,7 százalékról 2,4 százalékra, ami azt mutatja, hogy az energiaár csökkentések mellett az inflációs alapfolyamatok is igen mérsékeltek. Ebből arra lehet következtetni, hogy a belső kereslet továbbra is gyenge, ami némileg ellentmond az elmúlt hónapok kedvező kiskereskedelmi forgalmi statisztikáinak, illetve az import exportot is meghaladó növekedésének. Hogy teljesül-e az Erste elemzőinek azon várakozása, hogy idén a 12 éves mélypontról emelkedésnek indult a lakossági fogyasztás, az a részletes első negyedéves GDP adatokból derül majd ki - hangsúlyozzák a szakértők.
Balatoni András, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője éves összevetésben 0,1 százalékos inflációval számolt áprilisra, a következő hónapokban pedig arra számít, hogy tovább csökkennek az árak, azonban év végére 2 százalék körüli szintre emelkedhet az infláció. Felhívta a figyelmet arra, hogy júliusban bekerül a bázisba a második rezsicsökkentés.

Az ING szakértője is kifejtette, hogy az újabb rezsicsökkentés - a 6,5 százalékos gázár-csökkentés - hatása elsősorban majd csak a májusi inflációs adatokban lesz tetten érhető, azonban már a harmonizált fogyasztói árindex áprilisi adatain is látszik. Balatoni András szerint az élelmiszerárak az év második felében emelkedésnek indulhatnak, míg a szabályozott árak továbbra is csökkenni fognak, ami lefelé húzza az inflációt. Az áprilisi árcsökkenéshez az elemző szerint az üzemanyagárak - éves összehasonlításban vett 1,9 százalékos - csökkenése is nagymértékben hozzájárult.
Balatoni András kifejtette, hogy várakozásaik szerint az első negyedében 2,8 százalékkal nőtt a magyar gazdaság a kiigazított adatok szerint, és tovább bővülhetett a kereslet.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com