Elemzők: kisebb meglepetést okozott a munkaerőpiac júniusi alakulása

Némi meglepetést okozott az MTI-nek nyilatkozó elemzők számára a foglalkoztatottak számának júniusi csökkenése és a munkanélküliek számának emelkedése, ami eltér a szezonális trendtől. A háttérben a bizonytalan gazdasági kilátásokat és a demográfiai helyzetet, a népesség fogyását látják a szakértők.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott jelentése szerint júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezer volt. A munkanélküliek száma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt. A foglalkoztatottak száma egy hónap alatt 8200-zal, egy év alatt 66 ezerrel csökkent. A munkanélküliek száma május óta 5200-zal, a ráta 0,1 százalékponttal nőtt.

Virovácz Péter, az ING Bank főközgazdásza, az MTI-nek küldött kommentárjában azt emelte ki, hogy a munkanélküliségi ráta enyhén felfelé mozdult júniusban. Erős kettősség rajzolódik ki: miközben a férfiak esetében az év eleje óta tartósan csökken a munkanélküliségi ráta, a nőknél júniusban 0,3 százalékponttal ugrott meg az arányszám, annak ellenére, hogy a nők foglalkoztatottsága emelkedett.

A megoldást az aktivitás jelentős növekedése adja. A gazdaságilag aktív nők száma 2025 októbere óta nem látott csúcsra ugrott, vagyis nagyon sokan tértek vissza a munkaerőpiacra álláskeresőként, de nem sikerült gyorsan elhelyezkedniük. Ezzel szemben a férfiaknál visszaesett a foglalkoztatotti létszám és nőtt az inaktívak száma, vagyis jelentős volt a munkaerőpiacról kilépő - vélhetően a nyugdíjba lépő - állomány.

A népesség fogyása következtében a friss adatok alapján 2026 júniusára már 170 ezerrel kevesebb a munkaképes korú népesség, mint 2022 közepén, amikor a magyar munkaerőpiac a mindenkori csúcsán volt - mutatott rá.

Előre tekintve demográfiai fordulat nem körvonalazódik, így a vállalatok egy jelentős része továbbra is munkaerőt tartalékolhat, ami mesterségesen feszesebben tartja a munkaerőpiacot.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az év vége felé közeledve pedig egyre égetőbbé válik a jövő évi bérek kérdése is. A hároméves bérmegállapodás biztosan revízióra szorul, miközben az szja-rendszer várt átalakítása is új helyzetet hozhat - hangsúlyozta. A friss adatok fényében az ING Bank fenntartja az idei évi munkaerőpiaci prognózisát, miszerint 4,5 százalék körüli átlagos munkanélküliségi rátára számít - tette hozzá.

Molnár Dániel az adatokat elemezve kiemelte, hogy a foglalkoztatottak számának visszaesését csaknem negyedrészben a gyermekgondozási ellátás miatt tartósan távol lévők számának csökkenése okozta, ami a születésszám alakulásával magyarázható. A GFÜ Gazdaságelemzési Központ vezető elemzője szerint ellensúlyozta viszont a visszaesést, hogy 18 ezerrel, 124 ezer közelébe emelkedett a külföldi telephelyen dolgozó munkavállalók száma, ami megegyezik a valaha mért legmagasabb számmal.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma egy év alatt 44 ezerrel csökkent. Ebben a gazdasági helyzet és a kilátások alakulása is szerepet játszik, amely óvatosságra inti a vállalatokat. Mint hozzátette a 4,5 százalékos munkanélküliségi ráta uniós összevetésben továbbra is kedvező, azonban a visszafogott vállalati munkaerő-kereslet azt is jelenti, hogy a munkanélküliek csak jóval lassabban tudnak elhelyezkedni.

Az elkövetkező időszakban a vállalati munkaerő-kereslet élénkülhet, ám először a szabad kapacitásokat kezdik majd kihasználni, és csak tartós keresleti fordulat esetén kerülhet ismét előtérbe a létszámbővítés. Éves átlagban még a foglalkoztatás mérséklődését várja Molnár Dániel, és azt, hogy a munkanélküliségi ráta is 4 százalék felett alakul. Hosszabb távra előretekintve, a demográfiai folyamatok korlátozzák legnagyobb mértékben a munkaerőpiaci folyamatokat, mivel évről évre egyre nő a különbség a nyugdíjkorhatár miatt munkaerőpiacról kilépők és az oda belépők között.

A júniusi munkaerőpiaci adatok nem okoztak nagy meglepetést a Gránit Alapkezelő vezető közgazdászának. Regős Gábor emlékeztetett arra, hogy a foglalkoztatottak számának éves csökkenése nem most kezdődött, ez a tendencia már 1-2 éve velünk van, és továbbra is három tényező játszik benne szerepet: a kedvezőtlen demográfiai folyamatok, az alacsony gazdasági növekedés, valamint a harmadik országból érkező munkavállalók növekvő száma.

A foglalkoztatás havi alapú csökkenését azonban meglepőnek találta az elemző, hiszen júniusban a foglalkoztatás jellemzően bővülni szokott. Véleménye szerint azt, hogy a foglalkoztatottak száma folyamatosan csökken, és a munkanélküliségi rátában még sincs érdemi növekedés, demográfiai folyamatok magyarázzák. A következő időszakban ezek a folyamatok nem lesznek kedvezőbbek, így ez biztosan nem növeli majd a foglalkoztatást. Az új gyárak beindulása segíthetné a foglalkoztatás bővülését - itt azonban szükséges lenne, hogy a cégek a munkaerőtartalékból és ne külföldről kívánják feltölteni a létszámot - magyarázta.

Sümegi Ákos, az MBH Bank makrogazdasági elemzője szerint továbbra sem rajzolódik ki egyértelmű trend a munkaerőpiacon. A foglalkoztatottak száma hosszú ideje hullámzóan változik, a munkanélküliek számának hónapok óta tartó csökkenése is megállt júniusban. Az év feléhez közeledve a gazdaságilag aktívak száma sem növekedett tovább, ami aggasztó, mert a nyári hónapokra azért általában az a jellemző.

A közel-keleti konfliktus felélénkülése negatív hatással lehet a hazai munkaerőpiacra is. Az energiaárak emelkedése nagyobb terhet ró a vállalatokra, így a költségcsökkentés érdekében a munkaerőcsökkentés, vagy a részmunkaidős foglalkoztatás mellett dönthetnek. A kilátásokat némileg rontja a negatív demográfiai trend és a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatásának június elején bejelentett szigorítása is. Az MBH elemzője nem tartja valószínűnek, hogy érdemi javulás következzen be idén a munkaerőpiacon, így 2026-ra továbbra is 4,6 százalékos munkanélküliségi rátát vár.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás - derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán közzétett elemzéséből.

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta leányvállalatával, az Express One-nal tervezett összeolvadása - közölte a román anyacég PR osztálya az MTI-vel pénteken.

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

http://ujhazak.com