Hatszázezer fővel nőtt tavaly óta a foglalkoztatottak száma az orosz hadiiparban - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz első miniszterelnök-helyettes a Vedomosztyi című gazdasági lapban kedden megjelent interjújában.
A járványhelyzetben is nőtt a foglalkoztatottak, és csökkent az álláskeresők száma Magyarországon - ismerteti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Az augusztus-októberi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 482 ezer volt, 38 ezerrel, 0,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A február-áprilisi, három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 1,2 százalékkal, 56 ezerrel alacsonyabb, 4 millió 436 ezer volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly az előző évhez képest kismértékben erősödött a dél-alföldi régió gazdasága - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális adó főigazgatóságának vezetője pénteken Szegeden.Papp István a régió...
Az EPAM Systems nemzetközi szoftverfejlesztő cég az idén 400-zal bővíti foglalkoztatottai számát magyarországi érdekeltségénél, ezzel az év végéig 1200-an dolgoznak majd a cég budapesti, szegedi és de...
Szerző: Molnar David
itt:
Gazdaság
Az idén április-júniusban 3 millió 931 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A foglal...