Kismértékben erősödött a dél-alföldi régió gazdasága

Tavaly az előző évhez képest kismértékben erősödött a dél-alföldi régió gazdasága - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális adó főigazgatóságának vezetője pénteken Szegeden.NAVPapp István a régió száz legnagyobb cégéről készült kiadvány bemutatóján elmondta, a Dél-Alföldön működő 250 ezer vállalkozás 2014-ben 6215 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami az előző évinél 10,9 százalékkal több, az összesített árbevétel egyharmada származott exportból. A régiós árbevétel csaknem felét a feldolgozóipar érte el, de míg a megyék közül Békésben és Csongrádban az ágazat aránya egyharmados, addig Bács-Kiskun megyében 55,7 százalékos.

A régiós árbevétel 54,7 százaléka a Bács-Kiskun megyében tevékenykedő vállalkozásokhoz folyt be, Csongrád megye részesedése 31,5, Békésé 13,8 százalékos. Tavaly a dél-alföldi cégek kétharmada volt nyereséges, ez 3,2 százalékos javulás 2013-hoz képest - ismertette a szakember.

Kocsis-Nagy Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal szegedi főosztályának vezetője elmondta, a foglalkoztatottak aránya a régióban folyamatosan növekvő tendenciát mutat, de a 2015 harmadik negyedévi adatok szerint még mindig az országos átlag alatt marad, legjobban Bács-Kiskun megye közelíti azt meg.

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete is elmaradt a tavalyi 235 ezer forintos országos szinttől, a Dél-Alföldön 194 ezer forint volt, a legmagasabb, 202 ezer forinttal Csongrád megyében volt - közölte a főosztályvezető.

A Dél-Alföldön a legnagyobb árbevételt tavaly is a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. érte el, a 2013-ast 42,1 százalékkal meghaladó, 884,4 milliárd forinttal. A második helyen álló, gázkereskedelemmel foglalkozó GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. nettó árbevétele 2014-re csaknem negyedével, 136,4 milliárd forintra csökkent.

A harmadik helyen az EDF Démász Zrt. végzett, a villamosenergia-kereskedelemmel foglalkozó cég 2014-es 103 milliárd forintos nettó árbevétele az előző évi 83,6 százaléka volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com