Elemzők szerint várható volt az erőteljesebb kamatemelés

Megfelelt a várakozásoknak, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a korábban beharangozottnál erőteljesebb, 30 bázispontos emelést hajtott végre, a piaci szereplők egy része azonban ennél is jelentősebb emelést várt.Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője az MTI-nek küldött kommentárjában úgy fogalmazott: az emelés mértékét a vártnál kedvezőtlenebb októberi inflációs adat indokolta; egy kisebb emelés érdemi forintgyengülést idézett volna elő. Mivel az inflációt meghatározó tényezők közül többre, például a nemzetközi energiaárakra, az MNB nem tud hatni, ezért a jegybank döntése önmagában - bár szükséges - még kevés az infláció célhoz tereléséhez - hangsúlyozta az elemző.

A 3 százalékos cél megközelítéséhez szerinte a nemzetközi folyamatok kedvezőbbé válására is szükség van.
    

Az elemző alapesetben decemberben is egy 30 bázispontos emelésre számít, illetve a nemkonvencionális eszközök további szűkítését jelzi előre. Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a döntésről azt mondta: az előrejelzések között volt, amely 90 bázispontos emelést sem tartott kizártnak, de akadt 15 bázispontos szigorításra vonatkozó prognózis is.
    

Az elemző szerint a következő hónapokban újabb kamatemelések várhatóak a magas infláció miatt. A szigorítási ciklus eredményeként a jövő év első negyedévének végig akár 3-3,5 százalékra emelkedhet a kamatszint. A decemberben megjelenő inflációs jelentésben a korábbinál nagyobb pénzromlási ütem szerepelhet - hívta fel a figyelmet.
    

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője felidézte, hogy MNB vezetése üzeneteiben már előkészítette a kamatemelési ciklus folytatását az inflációs kockázatok érdemi emelkedése miatt. Az inflációs kockázatokat a külső nyersanyagár sokkok mellett az újranyitás kereslet -kínálati súrlódásai okozzák - fejtette ki. Arra is kitért: az inflációnak érdemi lökést ad jövőre a minimálbér jelentős emelése mellett a szja-visszatérítés, a rendvédelmi állomány hathavi bónusza, az idén kifizetésre kerülő nyugdíjprémium, valamint a februári 13. havi nyugdíj kéthetes része. Ezek a lépések mintegy 1200 milliárd forinttal növelik a háztartások jövedelmét.
      

A jövő év első negyedévében Suppan Gergely szerint 2,75 százalkig emelkedhet az alapkamat, amely az év végéig ezen a szinten maradhat. A piaci árazások meredekebb kamatemelési várakozásokat tükröznek, a határidős kamatlábak 2022 végére 4,05 százalék körüli kamatszintet jeleznek előre - jegyezte meg. Az elemzők egyaránt felhívták a figyelmet arra, hogy az emelés mértéke nem nevezhető kiemelkedőnek például a cseh és a lengyel jegybank döntéseinek fényében, amelyek legutóbb 125, illetve 75 bázispontos emelést hajtottak végre.
    

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában azt írta: az erősödő inflációs nyomás miatt gyorsított vissza az MNB a korábbi kamatemelési ütemre. Fontos információnak nevezte azt, hogy az egyhetes betéti tender kamatszintjét ismét az alapkamat fölé fogják emelni, erre már e hét csütörtökön sor kerülhet várakozása szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com