Ellenzéki politikusok: változtatni kell a jegybank működésén

A fiskális és monetáris politika megújítását, valamint a magyar emberek és Magyarország érdekeinek megfelelően működő Magyar Nemzeti Bankot (MNB) ígértek ellenzéki politikusok csütörtökön sajtótájékoztatón ellenzéki választási győzelem esetére.A DK-s Jánosi-Lesi Ágota, Pest megye 11-es számú választókerületének ellenzéki képviselőjelöltje az MNB fővárosi, felújítás alatt lévő székháza előtt tartott, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón az Orbán-rendszer elmúlt 12 éve egyik leggátlástalanabbul nyerészkedő intézményének nevezte a jegybankot. 2014-ben a jegybank nem fizette be a költségvetésbe a forintgyengülésből származó nyereséget, ehelyett a saját alapítványaiba "tolt be" 270 milliárd forintot, majd a Fidesz kezdeményezésére az alapítványi költéseket titkosították, azok "elvesztették közpénzjellegüket" - mondta.
    

Szerinte mára az MNB "egy kontroll nélküli állam lett az államban, ami közpénzmilliárdokat költ luxusra, saját kénye-kedve szerint síbolja a közpénzt, rokonokat, barátokat töm ki közpénzzel". Ha az áprilisi választás után az ellenzék alakíthat kormányt, véget vetnek ennek a gyakorlatnak, és az MNB egy olyan, nagyon szigorú szabályok szerint működő intézménye lesz egy demokratikus országnak, amely a magyar emberek és Magyarország érdekeit szolgálja - hangoztatta.
    

Vajda Zoltán, Budapest 13-as számú választókerületének ellenzéki képviselőjelöltje - aki megválasztása esetén az MSZP-frakcióba ül be - azt mondta, új kormányzatra, új fiskális és gazdaságpolitikára van szükség, valamint egy teljesen megújult monetáris politikára, hogy Magyarország visszanyerje a nemzetközi piacok bizalmát, és sikerüljön letörni az inflációt, erősíteni a forintot. Szerinte ennek az útja az euróbevezetés céldátumának bejelentése lehet.
    

Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője, Budapest 1-es számú választókerületének ellenzéki képviselőjelöltje arra hívta fel a figyelmet, hogy a jegybank székházának 54 milliárd forintos felújítását olyan cég végzi, amely Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérét is pénzelte, és sajtóhírek szerint Matolcsy György fiának baráti köréhez tartozik a tulajdonosa.
    

Matolcsy Györgynek nem az a feladata, hogy kifizetőhelyként működtesse a jegybankot, hanem hogy küzdjön az infláció ellen, de ennek jelenleg semmi nyomát nem látják - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com