Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Egy százalékot meghaladó emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, miközben tovább emelkedett a kőolaj világpiaci ára annak hatására, hogy a döntéshozók jelezték, készek enyhíteni az új koronavírus által okozott, gyorsan terjedő járvány kedvezőtlen gazdasági hatásait.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 75 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 173 ponttal, a párizsi CAC-40 index 73 ponttal, a milánói FTSE MIB index pedig 210 ponttal emelkedhet a nyitásban.

    
A romló gazdasági kilátások közepette a befektetők egyre inkább úgy gondolják, hogy az amerikai Federal Reserve (Fed) és más nagy jegybankok csökkentik irányadó kamataikat vagy más gazdaságélénkítő lépéseket tesznek, hogy felvértezzék a világgazdaságot a járvány kedvezőtlen hatásaival szemben. A világ hét legnagyobb fejlett országát tömörítő G7-csoport pénzügyminiszterei és jegybanki vezetői kedden konferenciabeszélgetést tartanak, hogy áttekintsék a helyzetet és az adekvát gazdasági intézkedések lehetőségeit.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:


   

Bill Nelson, a Fed volt közgazdásza, a Bank Policy Institute nevű, washingtoni székhelyű banki érdekvédelmi szövetség vezető közgazdásza arra számít, hogy a Federal Reserve és a világ nagy központi bankjai, köztük Kínáé, összehangolt kamatcsökkentést hajthatnak végre szerda reggelig. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank vezetői hétfőn közös közleményben jelentették be, hogy készek segítséget nyújtani a koronavírus-járvány által sújtott országoknak. "Az összes rendelkezésre álló eszközünket teljes egészében használni fogjuk" - ígérte Krisztalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója és David Malpass, a Világbank elnöke, jelezve, hogy a vészhelyzeti pénzügyi támogatástól kezdve minden más eszközt bevethetnek.
    

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke hétfőn ugyancsak közölte, hogy az euróövezeti jegybank szükség esetén kész "a helyzetnek megfelelő és célzott" intézkedésekkel támogatni a gazdaságot. A Fed és a japán jegybank vezetése már a múlt hét végén ígéretet tett arra, hogy segíteni fogja a gazdaságot az ellenszelek leküzdésében. Brókerek 100 százalékon árazzák annak valószínűségét, hogy a Fed nyíltpiaci bizottsága következő, március 17-18-i ülésén, vagy még előtte 50 bázisponttal csökkenti az irányadó kamatszintet.
    

Ázsia és a csendes-óceáni térség tőzsdéin Japán kivételével nyereséges volt a kereskedés, a kockázatvállalási hangulatot a New York-i tőzsdeindexek előző napi meredek emelkedése is támogatta. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,71 százalékkal 517,05 pontra nőtt.
    

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,22 százalékos mínuszban zárt, de az ausztráliai S&P/ASX 200 0,69 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,58 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,74 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,89 százalékos pluszban zárt.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. Közép-európai idő szerint kedd reggel nyolc órakor a legközelebbi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,39 százalékos pluszban, 52,62 dolláron, a WTI pedig 1,80 százalékos nyereségben, 47,59 dolláron forgott.
    

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,07 százalékkal, 1595,85 dollárra nőtt. Hétfőn erős kilengések közepette túlnyomórészt emelkedtek a legfőbb európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 mutató 1,13 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,44 százalékos pluszban, míg a DAX-30 index 0,27 százalékos mínuszban zárt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,11 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,32 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,28 százalékkal nőtt.
    

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 5,09 százalékos, az S&P 500-as index 4,60 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 4,49 százalékos pluszban zárta a napot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás - derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán közzétett elemzéséből.

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta leányvállalatával, az Express One-nal tervezett összeolvadása - közölte a román anyacég PR osztálya az MTI-vel pénteken.

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

http://ujhazak.com