Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvényindexek pénteken. A befektetők egyfelől attól tartanak, hogy elindulhat a koronavírus-járvány második hulláma, másfelől viszont a gazdaság gyors felépülésébe vetett remények erősödése javítja a hangulatot.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 16 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 8 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 5 ponttal kapaszkodhat feljebb a nyitásban.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben túlnyomórészt felfelé mozogtak a tőzsdeindexek pénteken, és emelkedő nyitást jeleznek a határidős New York-i indexek is.

    
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint péntek reggel nyolc óra körül 0,15 százalékos pluszban, 512,23 ponton állt. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,55 százalékos pluszban, míg a dél-koreai Kospi 0,05 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,03 százalékos mínuszban közeledett a záráshoz.
    

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,81 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 1,43 százalékos pluszban állt zárás előtt bő egy órával. Ugyanekkor Hongkongban 0,09 százalékos, Mumbaiban pedig 0,25 százalékos nyereségben állt a vezető tőzsdeindex. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul, miután a nagy olajexportáló országok megerősítették kitermeléscsökkentési szándékukat. Egy hét leforgása alatt 8 százalékkal nőttek a világpiaci olajárak.
    

Az augusztusi szállítású Brent hordónként 0,96 százalékos pluszban, 41,91 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 1,06 százalékos nyereségben, 39,25 dolláron forgott közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,24 százalékkal, 1727,69 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,36 százalékkal 1737,25 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
    

Csütörtökön Londonban 0,47 százalékos, Frankfurtban 0,81 százalékos, Párizsban pedig 0,75 százalékos mínuszban zárt a tőzsde. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,71 százalékkal, az FTSE Eurofirst pedig 300 index 0,74 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,53 százalékkal esett. New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,15 százalékos mínuszban, míg az S&P 500-as mutató 0,06 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,33 százalékos pluszban fejezte be a napot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com