Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék szerdán, követve a pozitív globális trendet.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 25 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 27 ponttal, a párizsi CAC-40 index 16 ponttal, a milánói FTSE MIB pedig 94 ponttal emelkedhet a nyitásban. Európában továbbra is a koronavírus-járvány áll a befektetők figyelmének központjában.


A nagy gazdaságok közül Németország, Olaszország, Hollandia és Nagy-Britannia is szigorú korlátozásokat vezetett be, hogy féken tartsa a betegség terjedését. A piacok figyelme emellett az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó tárgyalásokra és nagy jegybankok döntéseire irányul.

A héten tartja ez évi utolsó ülését az amerikai, a brit a svájci és a japán jegybank is, közülük az amerikai Federal Reserve szerdán közép-európai idő szerint este nyolc órakor ismerteti döntéseit és legfrissebb gazdasági előrejelzését

    
Ázsiában és a csendes-óceáni térségben emelkedtek az indexek, a dollár pedig gyengült a koronavírus elleni hatásos védőoltásokhoz fűzött reményeknek köszönhetően. Jót tett a kockázatvállalási kedvnek az is, hogy nőtt az esélye egy újabb amerikai gazdaságösztönző csomag idei elfogadásának. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) két veszteséges nap után emelkedésre váltott, és közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül 0,76 százalékos pluszban, 645,20 ponton állt.
    

Tokióban 0,26 százalékos, Sydney-ben 0,72 százalékos, Szöulban pedig 0,54 százalékos pluszban zárt az irányadó index. Sanghaj 0,02 százalékos, Sencsen pedig 0,11 százalékos, míg a hongkongi Hang Seng 0,90 százalékos pluszban közelített a záráshoz. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken a piaci túlkínálat közepette.
    

A februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,30 százalékos mínuszban, 50,61 dolláron, míg a januári szállítású WTI 0,25 százalékos veszteségben, 47,50 dolláron forgott nyolc óra körül. Európában a szigorúbb zárlatok bevezetése miatt esik a kereslet az üzemanyagok iránt, ráadásul a várakozásokkal ellentétben nem csökkentek, hanem nőttek az amerikai nyersolajtartalékok a múlt héten.
    

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,19 százalékkal, 1857,01 dollárra, a februári szállítású aranyé pedig 0,30 százalékkal, 1861,00 dollárra nőtt a New York-i árupiacon. Kedden London kivételével emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdeindexek. London 0,28 százalékos mínuszban, míg Frankfurt 1,06 százalékos, Párizs 0,05 százalékos, Milánó 0,81 százalékos, Madrid pedig 0,14 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.


A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 mutató 0,25 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,27 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,50 százalékkal emelkedett. New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 1,13 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,29 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,25 százalékos pluszban zárt kedden. A határidős indexek stagnálást valószínűsítenek a szerdai nyitásra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com