Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, egy erősen hullámzó hét utolsó napján stabilizálódás várható. A befektetők keresik annak jeleit, hogy Kínának sikerült féken tartani az új koronavírus által okozott tüdőgyulladás-járvány terjedését.A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,24 százalékos, a frankfurti DAX-index szintén 0,24 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,34 százalékos pluszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,27 százalékkal emelkedett a nyitásban.

    
Az új koronavírus eddig csaknem tízezer embert fertőzött meg, a halottak száma pedig elérte a 213-at Kínában. Szórványos eseteket jelentettek több mint 20 országból, köztük Németországból, Franciaországból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtök este nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett, de hangsúlyozta, hogy nem ajánlja kereskedelmi és utazási korlátozások bevezetését. Egyúttal méltatta a kínai hatóságoknak a járvány megfékezésére tett lépéseit.
  

A péntek mérföldkő lesz Európában: helyi idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor kilép az Egyesült Királyság az Európai Unióból. A kilépés pillanatában kezdetét veszi az alapesetben 11 hónapos átmeneti időszak, amelynek elsődleges célja, hogy London és az EU átfogó kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodást köthessen. Az átmeneti időszak lejártáig jórészt a jelenlegi szabályrendszer marad érvényben az Európai Unióval fennálló viszonyban, vagyis legalább az idei év végéig semmiféle érdemi változás nem lesz érzékelhető olyan területeken, mint az utazás, a bevándorlási szabályok, a légiközlekedés vagy a kereskedelem.
    

Az eurót 1,1026 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek délelőtt kilenc órakor, 0,04 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.
    

Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,03 százalékos pluszban, 57,92 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 1,34 százalékos nyereségben, 52,84 dolláron forgott kilenc órakor. A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,48 százalékkal, 1575,95 dollárra süllyedt. Csütörtökön veszteséges nyitás után mérsékelt nyereségben zártak az irányadó tőzsdeindexek New Yorkban: a Dow Jones ipari átlag 0,43 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,31 százalékos, a Nasdaq piac összetett mutatója pedig 0,26 százalékos pluszban fejezte be a napot.
    

A legfontosabb európai tőzsdeindexek viszont még erős, 1 százalékot jóval meghaladó veszteségben zártak csütörtökön. A londoni FTSE-100 mutató 1,36 százalékos, a DAX-30 index 1,41 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,40 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 1,59 százalékkal, Madridban pedig 0,72 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,01 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,03 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,22 százalékkal csúszott le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com