Emelkedtek a fogyasztói árak júniusban az Egyesült Államokban

Júniusban három hónapja a legmagasabb infláció alakult ki az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics keddi jelentése alapján.Júniusban a várt 0,5 százalék helyett 0,6 százalékkal emelkedett havi bázison a fogyasztói árindex az Egyesült Államokban a májusi 0,1 százalékos havi csökkenés után. A havi áremelkedéshez az energiaárak járultak hozzá a legnagyobb mértékben. Az energiaárak júniusban 5,1 százalékkal emelkedtek az előző havihoz képest, ezen belül pedig az üzemanyagárak 12,3 százalékkal.

    
Az előző évihez képest a vártnak megfelelő mértékben, 0,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júniusban a májusi 0,1 százalékos éves áremelkedés után. A májusi 0,1 százalék négy és fél éve a legkisebb volt, a júniusi 0,6 százalékos infláció pedig három hónapja a legmagasabb lett az Egyesült Államokban.
    

A júniusi éves áremelkedéshez az élelmiszerárak járultak hozzá a legnagyobb mértékben. Az élelmiszerárak a májusi 4,0 százalék után júniusban 4,5 százalékkal emelkedtek, 2011 decembere óta a legnagyobb mértékben. Az üzemanyagárak júniusban 23,4 százalékkal csökkentek a májusi 33,8 százalékos csökkenés után.
    

A maginfláció, a fogyasztói árak emelkedése élelmiszer- és energiaárak nélkül a várt 1,1 százalék helyett 1,2 százalék lett júniusban, a májusival megegyező. Havi bázison a várt 0,1 százaléknál nagyobb, 0,2 százalékkal emelkedett az árindex élelmiszer- és energiaárak nélkül a májusi 0,1 százalékos csökkenés után.


https://www.bls.gov/news.release/cpi.nr0.htm


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com