Energiaügyi Minisztérium: idén is jócskán több mint 1 gigawattal nő a hazai naperőművi összteljesítmény

Az átviteli rendszerirányító MAVIR frissített adatgyűjtése szerint november elsejére összesen 7351 megawattot tett ki a hazai napenergia kapacitás. A beépített teljesítményből közel 4000 megawattot az ipari létesítmények, mintegy 2630 megawattot pedig a háztartási napelemes rendszerek adtak. A magyar naperőművi bővülés így a harmadik egymást követő évben múlja felül jelentősen az 1 gigawattot - jelentette be pénteken megjelent Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).A minisztérium felidézte: a tavalyelőtti, mintegy 1200 és a 2023-as több mint 1600 megawattos gyarapodás után az idei első tíz hónapban több mint 1300 megawattnyi új napenergia kapacitás létesült Magyarországon.


A felgyorsult növekedési ütemet jól jelzi, hogy a hazai beépített összteljesítmény 2022 eleje óta bőven megkétszereződött.

Emlékeztettek arra, hogy a korábbi stratégiai vállalások 2030-ra számoltak 6 gigawattnyi napelemes kapacitás rendelkezésre állásával. Ez a célszám már idén nemcsak teljesült, hanem több mint ötödével meg is haladta a naperőművek teljesítménye.

A felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv ezért 12 gigawattal számol a következő évtized elejére, hívta fel a figyelmet az EM. A háztartási méretű kiserőművek darabszáma november elejére megközelítette a 288 ezret, ami ebben a mutatóban is duplázást jelent 2021 végéhez képest. A Napenergia Plusz Program már több mint 20 ezer családot segít a zöldenergia termelésében és tárolásában.

A napelem és energiatároló egyidejű telepítését ösztönző pályázat jóvoltából már néhány hónapon belül munkába állhat a háromszázezredik háztartási naperőmű Magyarországon. Így hamarosan eljuthatunk a korábbi becslések alapján 2030-ra kalkulált 200 ezres állomány félszereséig. A minisztérium hangsúlyozta: a jövő a zöldenergiáé. A tiszta energiaforrások lendületes hazai térnyerése erősíti az energiaszuverenitást, csökkenti a külső kitettségeket, előmozdítja a klímacélok elérését.

A kormány elsősorban a napenergia és az atomenergia kettősére építve növeli környezetbarát módon önellátási képességeinket. Az Energiaügyi Minisztérium például a földhő fokozott hasznosításával vagy a korszerű energiatárolási megoldások terjedésének támogatásával is tesz a sikeres zöld átállásért - szögezte le hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com