Equilor: az idén 5,5 százalékos lehet az államháztartás hiánya

Az államháztartás hiánya 5,5 százalékos lehet idén Magyarországon, majd lassú csökkenésnek indulhat; jövőre 3,8, azt követően 3,5 százalék lehet a deficit - közölte az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzésében kedden.Kiemelték: a gazdaság az idén 3,8 százalékkal nőhet, és jövőre is hasonló ütemű, mindössze 0,3 százalékponttal alacsonyabb GDP-bővülésre lehet számítani. A magyar monetáris és fiskális döntéshozóknak egyre több kihívással és kockázattal kell szembenézniük, így például a globálisan növekvő infláció, a szigorodó finanszírozási kondíciók, az orosz-ukrán háború és az elszabaduló alapanyag- és árupiaci árak - hívták fel a figyelmet.
    

Az elemzőház megítélése szerint a kitűzött hiánycél tartásához elképzelhető, hogy további intézkedések is szükségesek lesznek. Jelezték, hogy a frissen bejelentett különadók legnagyobb befizetője a Mol és az OTP lesz, amelyek várhatóan 250 és 82,5 milliárd éves extra adóval számolhatnak. A Mol esetén az extrán szélesedő Brent-Ural különbözet jelentősen javítja a vállalat eredményét, amit csak részben ellensúlyoz a 480 forintban maximalizált benzinár miatt jelentkező veszteség. A bankszektor esetén a magasabb kamatkörnyezet segíti az eredményességet, ugyanakkor a most bejelentett adó ilyen kritikus időszakban negatívan hathat a hitelkihelyezésre az Equilor szerint.
    

A telekommunikációs adó emelése becslésük szerint a Magyar Telekom által fizetendő adót 15 milliárd forinttal növeli, míg a negyedik blue chipet, a Richtert nem érinti a most bejelentett csomag. Az Equilor azzal számol, hogy a kamatszint 7,9 százalékon tetőzhet az idén, de ezzel együtt pozitív reálkamat nem lesz elérhető, mivel az éves infláció 9 százalékon alakulhat.
    

A forintpiacról megállapították, hogy a hazai fizetőeszközt az utóbbi időben számos tényező gyengítette: az uniós helyreállítási alap forrásai körüli bizonytalanság, az orosz-ukrán háború, a nagy jegybankok monetáris szigorítása, valamint a magyar kormány nem konvencionális adópolitikai intézkedései. A társaság szerint - amennyiben végül sikerül megegyezni az Európai Unióval - nem kell stabilan 400 forint feletti euróval számolni, az árfolyam a mostani 393 forintos szint körül mozoghat az év során.
    

A legtöbb mutató alapján beköszöntött a medvepiac a tőkepiacokon, így egy időre el lehet köszönni a stabilan és kiszámíthatóan emelkedő részvényárfolyamoktól - összegezte az elemzőház.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com