Európai Bizottság: folyamatos, de bizonytalan a foglalkoztatás bővülése

Folyamatosan nő a foglalkoztatottság az unióban, azonban sérülékeny a gazdasági fellendülés és a munkaerőpiac helyzete - állapította meg az Európai Bizottság (EB) hétfőn közzétett, a szociális és társadalmi helyzetről szóló negyedéves jelentése.

euA közlemény szerint a legtöbb ágazatban 2013 közepe óta folyamatosan bővül a foglalkoztatás Európában, a második negyedévben 68,4 százalékot tett ki a 20-64 évesek között. A legjobban, évi 1,8 százalékkal a szakmai, tudományos és műszaki területen nőtt a foglalkoztatás ugyanebben az időszakban - derül ki a jelentésből.

Ezt követte az információs és kommunikációs szektor 1,4 százalékos éves bővüléssel. Ugyanakkor sok új munkahely csak részmunkaidős vagy határozott idejű állást takar - mutat rá a bizottság a tájékoztatásban.

"Bár növekedést értünk el, nem elégedhetünk meg ezzel: gondoskodnunk kell arról, hogy a folyamat fenntarthatóvá váljon" - idézi a közlemény Andor Lászlót, az EB foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosát.

A munkanélküliségi ráta továbbra is nagyon magas, 10,1 százalékot tett ki idén augusztusban a tavalyi 10,8 százalék után - derül ki a bizottság jelentéséből. A munkanélküliek csoportjának jelentős és egyre növekvő részét alkotják a tartósan munkanélküliek, mivel csaknem 13 millió európainak több mint egy éve nem sikerült elhelyezkednie - szerepel a közleményben.

Javult azonban a fiatalok helyzete a jelentés szerint, a 25 éven aluliak munkanélküliségi rátája idén augusztusban 21,6 százalék volt az Európai Unióban, az áprilisi 22,5 százalék után.

Egyes tagállamokban, például Görögországban és Spanyolországban viszont továbbra is nagyon magas, 50 százalék feletti az ifjúsági munkanélküliségi ráta - hívja a fel a figyelmet a bizottság a közleményben, hozzátéve: az elhelyezkedettek csaknem fele ideiglenes szerződéssel, mintegy negyede pedig részmunkaidőben dolgozik.

A tagállamoknak továbbra is komoly erőfeszítéseket kell tenniük az ifjúsági garancia program megvalósítása érdekében, hogy ennek révén minden fiatal segítséget kapjon az elhelyezkedésben, illetve a későbbi álláskeresést megkönnyítő szakmai tapasztalat megszerzésében vagy továbbképzés elvégzésében - hívja fel a figyelmet a bizottság a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com