Európai Bizottság: nőtt az államháztartási hiány Magyarországon

Magyarországon az államháztartási hiány a 2016-os 1,6 százalékról 2018-ban 2,4 százalékra nőtt, és az előrejelzések szerint a következő két évben valamivel 2 százalék alatt marad - derült ki az Európai Unió 2019-re vonatkozó gazdasági és szociális prioritásait összegző, szerdán közzétett európai szemeszter őszi csomagjából.Az uniós bizottság arra emlékeztetett, hogy az uniós tanács júniusban a középtávú költségvetési célhoz vezető kiigazítási pályától való jelentős eltérés korrekcióját célzó eljárás keretében azt az ajánlást fogalmazta meg Magyarország számára, hogy 2018-ban a GDP 1 százalékának megfelelő mértékű éves strukturális kiigazítást hajtson végre.

    
A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság azt állapította meg, hogy Magyarországon nem történtek hatékony intézkedések, és javasolja a Tanácsnak egy Magyarországnak szóló felülvizsgált ajánlás elfogadását a középtávú költségvetési célhoz vezető kiigazítási pályától való jelentős eltérés korrekciója érdekében, amelynek értelmében 2019-ben is legalább a GDP 1 százalékát kitevő strukturális kiigazítást kellene végrehajtania az országnak - közölték.
    

Az Európai Bizottság jelentése kiemelte Romániát is, amelynek az uniós tanács júniusban a jelentős eltérés korrekcióját célzó eljárás keretében fogalmazta meg azt az ajánlást, hogy a GDP 0,8 százalékának megfelelő mértékű éves strukturális kiigazítást hajtson végre 2018-ban és 2019-ben egyaránt. Mint megállapították, az ajánlások nyomán nem történtek hatékony intézkedések. A bizottság ezért egy Romániának szóló felülvizsgált ajánlás elfogadását javasolta a középtávú költségvetési célhoz vehető kiigazítási pályától való jelentős eltérés korrekciója érdekében. Az országnak legalább a GDP 1 százalékát kitevő éves strukturális kiigazítást kellene végrehajtania 2019-ben.
    

Romániában az államháztartási hiány a 2015-ös 0,5 százalékról 2016-ban 2,9 százalékra nőtt, és az előrejelzések szerint 2018-ban 3,3 százalékot, 2019-ben 3,4 százalékot, 2020-ban pedig 4,7 százalékot ér el, ami a legmagasabb hiányt jelenti az EU-ban. Mint közölték, Görögország első ízben vesz részt a gazdaság- és szociálpolitikai koordináció európai szemeszterében.
    

A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság elfogadta a Görögországról szóló első jelentést a megerősített felügyeleti keretben, amelyet az Európai Stabilitási Mechanizmuson belül augusztus 20-án életbe léptetett stabilitási támogatási program lezárását követően hoztak létre. A jelentés azt állapította meg, hogy a Görögország által benyújtott 2019-es költségvetésiterv-javaslat biztosítja, hogy Görögország teljesíteni tudja a GDP 3,5 százalékát kitevő elsődleges többlet elérésére vonatkozó kötelezettségvállalását. A bizottság véleménye szerint az egyéb területeken végrehajtott reformok vegyes képet mutatnak, és a hatóságoknak a célkitűzések elérése érdekében fel kell gyorsítaniuk a végrehajtást.
   

Mint elmondták, a tekintélyes adósságenyhítő intézkedéscsomag részeként az eurócsoport június végén tartott ülésén elfogadott szakpolitikai feltételektől függő adósságenyhítő intézkedések elindítása a megerősített felügyeleti keret szerinti második jelentés pozitív értékelésétől függ. Ezt a jelentést a jövő év elején teszik közzé - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com