Eurostat: több mint kettő százalékkal növekedett az EU-ban töltött vendégéjszakák száma

Az Európai Unió (EU) szálláshelyein turisztikai céllal töltött vendégéjszakák száma az előző év adataihoz képest 2,2 százalékkal növekedett 2018-ban, elérte a 3,1 milliárdot. A legnagyobb növekedést Lettországban, Litvániában és Máltán regisztrálták. Magyarországon a növekedés 3,8 százalékos volt - közölte az EU statisztikai hivatala szerdán.Az Eurostat jelentése szerint az uniós idegenforgalmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma 2009 óta folyamatosan emelkedik, amelyet főként a külföldiek látogatása eredményez.

Mint közölték, a vendégéjszakák száma néhány kivétellel valamennyi uniós tagországban növekedett, legkiemelkedőbben Lettországban (+8,3 százalék), Litvániában (+7,7 százalék), Máltán (6,5 százalék), majd Lengyelországban (5,8 százalék), Romániában (5,5 százalék) és Belgiumban (5,4 százalék). Visszaesést más országok mellett Luxembourgban (-4,3 százalék), Írországban (-1,5 százalék) és Spanyolországban (-0,9 százalék) regisztráltak.

    
Az adatok szerint főként a belföldi turizmus növelte a vendégéjszakák számát az EU legtöbb tagállamában, az emelkedés e tekintetben 2,3 százalékos volt tavaly a 2017-es adatokhoz képest. A külföldiek látogatásának száma 2 százalékos növekedést mutatott. Az idegenforgalmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák számának belföldi turizmus okozta növekedése leginkább Cipruson (+10.6 százalék), Máltán (+8,6 százalék) és Horvátországban (+8,4 százalék) volt jelentős. Ez alól mások mellett Görögország (-7,3 százalék) és Luxemburg (-4,5 százalék) jelentett kivételt. A külföldi látogatók száma 2018-ban leginkább Lettországban (+10,1 százalék), Belgiumban (+8,9 százalék) és Litvániában (+8 százalék) emelkedett.
    

A jelentés szerint Magyarországon mintegy 32,8 millió vendégéjszakát regisztráltak tavaly. A magyar adatok az előző évhez képest 3,8 százalékos növekedést mutatnak. Noha a Magyarországra érkező külföldi látogatók száma, amely tavaly 2,7 százalékkal nőtt, elmarad a belföldi látogatók 4,9 százalékos növekedésétől, a szállások legtöbbjét, 15,3 milliót külföldiek, 17,5 milliót magyarok foglalták - közölte az EU statisztikai hivatala.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com