EY: kiemelt figyelmet fordít idén a NAV a katásokra, a webáruházakra és az őrző-védő cégekre is

Idén kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) többek között a katásokra, a webáruházakra, az őrző-védő cégekre, a nemzetközi tranzakciókra, valamint a legnagyobb személyi jövedelemadó visszaigénylőkre is - közölte az EY kedden az MTI-vel.A nemzetközi tanácsadó cég szerint a NAV közzétette a 2022-re vonatkozó ellenőrzési tervét, amelynek értelmében a hatóság a jelentős költségvetési kockázatot hordozó tevékenységekre koncentrál, ezért vizsgálják egyebek mellett a webáruházakat, a gépjárműkereskedőket, az ingatlanközvetítőket, a vendéglátóhelyeket, a futárokat és a taxisokat.
    

Ezen felül célzott kockázatelemzésen alapuló ellenőrzések irányulhatnak a nagy élőmunkaerő-igényű foglalkoztatással összefüggő csalárd adózói magatartás feltárására, ami elsősorban a vagyonvédelemmel, munkaerőkölcsönzéssel, valamint a takarítással foglalkozó cégeket érintheti. Mindezek mellett a NAV nagy figyelmet fordít a kiemelt adózók ellenőrzése is. Idén ráadásul hangsúlyos lesz a határon átnyúló ügyletek ellenőrzése is.
    

Hozzátették, hogy új elemként jelenik meg a személyi jövedelemadó-visszaigénylések és visszatérítések szabályosságának vizsgálata, elsősorban a kedvezményezetteknél az önkéntes jogkövetés támogatásának érdekében. Az ellenőrzési terv szerint idén tovább folytatódik a katások vizsgálata is, aminek elsődleges célja, hogy kiderüljön, leplezett foglalkoztatásban alkalmazzák-e ezeket az alvállalkozókat a megrendelők.
    

A közlemény idézte Bajusz Dánielt, az EY adóperes jogászát, aki elmondta hatalmas adatbázist hozott létre az adóhatóság az elmúlt években, aminek köszönhetően egyre gyorsabban reagál a gazdasági-társadalmi trendekkel jelentkező adókockázatokra is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com