Fazekas: a Juhász Testvérek Pincészetének fejlődése az ágazat sikerének fokmérője (2. rész)

Az egri borvidéken meghatározó Juhász Testvérek Pincészetének imponáló fejlődése a magyar szőlő- és borágazat sikerét is mutatja - mondta a földművelésügyi miniszter a vállalkozás épülő borászati és logisztikai központjának szombati bejárása alkalmából Egerszalókon.Fazekas Sándor kiemelte: az 1,2 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés nem csupán a borvidék, de Magyarország egyik legjelentősebb borászati beruházása, amely 40 új munkahelyet teremt és tovább javítja a cég versenyképességét a hazai és az exportpiacokon egyaránt.

    
Közölte: a vállalkozás a honi és nemzetközi megmérettetéseken rendre jól szerepel, és mára az egyik legnagyobb tételt Kínába exportáló magyar borászattá nőtte ki magát. E fejlődést segíti a folyamatban lévő kapacitásbővítő projektje is, amelynek technológiafejlesztési részét a kormány 200 millió forintos uniós pályázati forrással támogatja - tette hozzá a tárcavezető.
    

Juhász Attila, a pincészet tulajdonosa arról beszélt: a banki hitelezés beindulása és a kedvező kamatozású hitellehetőségek is ösztönözték a beruházást, amelyet a pályázati támogatáson felül várhatóan 400 millió forint hitelből és 600 millió forint önerőből finanszíroznak. A projekt egy 1000 négyzetméteres borászati és logisztikai központ, valamint palackozóüzem létrehozása mellett mintegy 400 millió forint értékű technológiafejlesztést is tartalmaz.


Az új, 15 ezer hektoliter kapacitású egerszalóki üzemet a mai legmodernebb, egyben legpiacképesebb reduktív borászati eljárás minden berendezésével felszerelik, amely egyedi pezsgők készítését is lehetővé teszi - tájékoztatott a pincészet tulajdonosa. Jelezte: a létesítményt laboratóriumi körülmények jellemzik, a technológia a legszigorúbb európai előírásokat is teljesíti majd. Elindítását követően a cég évi 3 millió palackos termelése akár 6-8 millióra is felfuttatható, ami a minőség további javításával együtt újabb exportpiacok felé nyit utat a borászat számára - mondta.
    

Juhász Attila szólt arról is, hogy a jelenleg 30 főt foglalkoztató pincészetük 2016-ban nettó 1,2 milliárd forint árbevételt ért el, amely idén várhatóan 1,5 milliárd forint fölé emelkedik. A cég mintegy 300 hektárnyi szőlőültetvénnyel rendelkezik, amelynek egyharmada saját tulajdonú. Erről idén jó, helyenként kiemelkedő minőségű és közepes mennyiségű, 35 ezer mázsányi termést takarítottak be. Ez 2018 végéig biztosítja a borászat 25 ezer hektoliteres alapanyagigényét.
   

Közlése szerint termékeik 75 százalékát belföldön értékesítik, legjelentősebb exportcélországaik a termelés 15 százalékát, évente 350-400 ezer palackot rendelő Kína mellett Lengyelország, Németország és Belgium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com