Feketelista.hu: új felszámolási hullám várható a cégeknél Magyarországon

Az utóbbi időszak csökkenő trendje után a felszámolások számának növekedését várják szakértők, mivel a jogszabályi kötelezettség miatt  a korlátolt felelősségű társaságoknak 3 millió forintra kell emelniük alaptőkéjüket - derül ki a feketelista.hu csütörtökön az MTI-hez eljuttatott elemzéséből.A céginformációs szolgáltató elemzése szerint részben a fegyelmezettebb gazdálkodás, de jogszabályváltozás következménye is, hogy az idén tovább csökkent a felszámolások száma: az első fél évben 3057 céget számoltak fel, 29 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A felszámolások csökkenésének okai között kiemelték, újabban, ha a bíróság megállapítja, hogy a társaságnak nem maradt annyi vagyona, amennyi fedezné a felszámolás költségeit, felszámolás helyett rövid úton kényszertörlést rendel el. Részben az is az okok között szerepel, hogy a korábbi három évről két évre csökkent a felszámolás befejezésének törvényileg előírt határideje, bár a bíróságok ezt meghosszabbíthatják - tették hozzá.


A megszűnő cégek között évek óta folyamatosan csökken azoknak a száma, amelyeket felszámolnak: 2012 első fél évében még mintegy 12 ezer cég jutott erre a sorsra, az elmúlt öt év alatt 61 ezer társas vállalkozást számoltak fel Magyarországon - írta a feketelista.hu. Megjegyezték azt is, miközben az elmúlt öt év alatt csaknem 216 ezer társaság tűnt el a piacról, mintegy 166 ezer új társas vállalkozás kezdte meg működését. A cégek száma a 2013. évi 602 ezerről az idei év közepére mintegy 534 ezerre csökkent. Gyakorlatilag a piaci szereplők csaknem fele cserélődött ki.


Jelentős eredménynek nevezik, hogy egy felszámolás átlagos időigénye a korábbi 2-3 évről 16-18 hónapra csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com